Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Kárpáti Kamil: A mészáros családja (vers)
KÁRPÁTI KAMIL A mészáros családja (Hogy kerülhettem újra én ide? Kartávolságnyira - de soha itt! Jártam-jártam körbe határait. Füstölgő fűből néztem semmibe.) Szűcsék tetőtlen viskója lapít. Este homályos, borsárga szíve, kúszik az ablak fénye messzire, kerék-szabdalta tócsás agyagig. Bőrző pocsolyába kordé gázol, billegő kerék küllői között sárvíz? - lobogó vas zuhog-dörög, szikracsóva - lófarok ficánkol. De bakján a legsűrűbb éjszaka, mint tűzijátékba vágott nyílás, feketén, űrbéli hercegprímás: teknő béllel a mészáros Daka. Kiküldtem elé fekete kutyám, veremsötéttel megnövelve jól: „Ahol a Pentzék szélkereke szól. föltartóztatod a fahíd után.” Most nyakába vetve, nyelve kilóg, farka kinyújtva kókadt. egyenes, nem lefetyelne sáfrányszín levest, nem tanít ludat repülni - ki: volt. Évit hajánál fogva emeli a csorba sarok rőt ablakába gonosz mamája. Szíve kivágva: átsüti a hold. Szemem legeli. Mintha sírása lámpás lehetne a megérkező vakszemű lónak. Szinte érint a lehajtott lónyak. Bújok kutyatej alá temetve. «0
