Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Kende Sándor: Pisti apukája (elbeszélés)
— Hát hol is dolgozik az édesapád? — kérdi az öregasszony, és lehajol hozzá. — A villanygyárban! — Az imént gázgyárat mondtál. — Villany! — Jó, megnézzük. Megismétlődik az előbbi. Dévényi László nem dolgozik ott. A gyerek mégis- vele akar beszélni. Követeli. És hidegen megszakad a vonal. Az öregasszony most már félretolja a telefonkészüléket. Szemüvegét is beteszi a füzetbe, ahová a bevételeket szokta írni. Aztán visszaerőlködik, rossz lábát szidva, a pult mögé, le is ül, hogy most már ő is alig látszik — és úgy kérdi: — De hát mit akarsz az édesapádtól? — Hogy jöjjön haza. — Most? Biztosan dolgozik. —- Igenis. A dohánygyárban. — Már meg a dohánygyárban! Ejnye. — Ott. De haza kell hívnom, tessék megérteni... Vastag asszony ront be, hatalmas asszony, nylonköpenyben, szalma-szatyorral, nekitüzesedett lilás arccal, fölfésült frizurával. Szinte berobban az utcáról, és ezzel a lendülettel szélesen pofon találja a gyereket. — Csavargó kölyke! Egyet térülök, és rögtön eltűnik! Én meg futkoshatok utána, mint a megveszekedett! Még jó, hogy nyitva volt az ajtó, legalább megláttam! . . . Mit akarsz itt?! Az öregasszony föltápászkodik a pult mögött, a szemüvegét keresi, úgy próbál a fújtató szünetben egy-egy szót elcseppenteni: — Az . . . édesapját hívta csak ... ne bántsa hát. . . Na, már tüzel is újból Pisti mamája, a szatyrát is majdnem a cementföldre csapja, és még egyet vág a fiú füle tövére. — Az apját? Mi? Még hogy az apját?!... Meghalt! Mondtam már ennek az értetlen kölyöknek, hogy meghalt! — Meghalt? ... A trafikosasszony nem érti, hogyan lehet ezt így, ilyen élesen kiáltani. Állnak egymással szemben, elakadt mozdulattal — mit szóljanak? Nézi a gyerek anyját: milyen szakadozva csap föl belőle a levegő, a szája mozog, még egyszer mondaná, hogy meghalt, de a szó nem ereszkedik el az ajkáról. Aztán a szeméhez nyúl, eldörzsöli jobbra és balra ... a néni a pult mögül, az okuláréval úgy látja, könnyes talán. * . . . Dévényi Pista hétéves lehet, nyolc még semmiesetre sincsen. Korán, öt órakor már reggeliznek kint a konyhában, mert Pisti mamája mosást vállalt, s nyáron jókor kell kezdenie az ilyesmit, mielőtt nekigyürkőzik az idő. A gyerek fekete klottnadrágban ül. ahogy kimászott az ágyból, s öklével tördeli a szeme körül maradt álmot. Magasszárú cipőjébe épp csak belelépett, amúgy zokni nélkül, s persze nem fűzte be. Anyja, alsóingben és elébe kötött: kötényben, egyszerre melegíti a kávét meg a lúgos vizet. Ahogy a reggelit gyorsan a bögrébe löttyinti, vastag föl is cuppan bele. Pisti megrázkódik, mert nem állhatja a fölét, hányinger környékezi tőle. 317
