Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Néhány szó Szathmári Sándorról: Szathmári Sándor: Fiatalok (elbeszélés)
bölcsek voltatok ti istenek, amikor vigyáztatok arra, hogy a szépség csak kőbe rejtve ejtse csodálatba szívünket, de ne óhajtsuk azt, hogy az istenek földi alakban elevenedjenek meg a márványból. Ti ugyanis gyarló esdekléseimre azt tettétek, hogy végül csakugyan megelevenítettétek a követ. Egyszer, mikor forró homlokomat a talapzatra szorítva esde- keltem, meleg kéz érintését éreztem a fejemen. Feltekintettem és ámulva láttam, hogy a szobor megelevenedett. A boldogságtól elszédültem, ö leszált a talapzatról és elém térdelt: — A halhatatlan istenek meghallgatták könyörgésedet, — mondta. — Megelevenedtem óh király, hogy szolgálatodra legyek. Gyengéden felemeltem, magamhoz öleltem, palotámba vittem és elrendeltem, hogy testét kenjék meg drága kenőcsökkel és öltöztessék fel a legszebb ruhákba. Palotám legszebb szobáit nyittattam meg neki és szolgálókat rendeltem számára. Persze rögtön feleségül vettem. Aphrodénak neveztem el őt, hogy Aphrodite istennő kegyeit ezzel is megköszönjem. Egy darabig semmi sem zavarta boldogságunkat. Az ágyban tüzes szerető volt, de büszkén vezettem be őt társaságomba is, ahol szépsége és esze mindenkit elbűvölt. Sohase képzeltem volna királyhoz illőbb feleséget. Nemsokára azonban kiütköztek rossz tulajdonságai. Ha szobájában zárva voltak az ablakok, ajtók, panaszkodott, hogy nincs levegő. Kinyittattam az ablakokat. Ekkor viszont a légvonat ártott neki. Erre olyan szellőztetést csináltattam, hogy a levegő a mennyezeten át jött be, melegen. Ez legkevésbé tetszett neki, mert ő a mennyezetre freskókat akart. Űjra el- falaztattam a mennyezetet és legjobb művészeinkkel képeket festettem rá. Akkor azt kifogásolta, hogy mért azt a jelenetet festették fel, mikor Zeusz a titánokat agyonsújtja villámaival. Szelídebb jelenetet követelt. Átfestették. Most a kilenc múzsa volt a mennyezeten, de erre meg azt mondta, hogy unalmas, mert a képen nem történik semmi. Most már azt kértem, mondja meg ő, hogy mit kíván. Erre sírva panaszolta, hogy idegen vagyok az ő leikéhez, mert ha nem az volnék, meg kellene tudnom érezni, hogy ő mit akar. — Festessem meg talán Hephaistost kovácsműhelyében? — kérdeztem. — Vagy Pánt, amint sípjával dalt játszik a nimpháknak? Sírt és őrjöngve rázta a fejét: — Nem értessz meg, mert nem tudsz megérteni! — De mit értsek meg, szerelmem? — Nemcsak nem értessz meg, hanem azt sem tudod, hogy mit kell megérteni! — De mondd meg kívánságodat és én teljesítem. — Ha én azt tudnám, már megmondtam volna. Azért vagy, hogy te mondd meg. Én akkoriban még hittem, hogy én vagyok az ostoba, mert nem tudom megérteni az ő finom lelkét. De éppen azért voltam ostoba, mert azt hittem, hogy földi ember meg tudja érteni egy istennő lelkét, csak belőlem hiányoznak ezek a képességek. Egyszer azt mondta, hogy oldalában fájdalmakat érez. Hivattam orvosomat, de nem engedte magához. Azt mondta, hogy minden bajt az itteni bor okoz, hozassak neki khioszi bort. 302
