Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Néhány szó Szathmári Sándorról: Szathmári Sándor: Fiatalok (elbeszélés)
többre becsülöm a közvetített csókot a közvetlennél? De hát nem tudok tovább várni rád. Na ugye jó leszel szívem? Io majd megpukkadt a nevethetnéktől. Részben udvariasságból, részben attól félve, hogy kitruccan belőle a nevetés, most már határozottan búcsút intett Aonak. Ao megijedt, hogy tényleg elmegy és gyorsan hívólag intett neki. Ea azonban észrevette a mozdulatot. — Kinek intettél? — kérdezte gyanakodva. — Senkinek — felelte Ao. — Véletlen mozdulat volt. Csak úgy. — Ügy? — felelt mérgesen Ea. — Hát tudod, ha azt mondtad volna, hogy testvéred, vagy barátod van nálad közvetítésen kívül, azt még elhittem volna. De, hogy az intést egyszerűen le akarod tagadni, az már gyanús. Szóval egy nő van nálad, akit elbújtattál előlem! Most már tudom, mért bocsájtottál be olyan nehezen. Dehogy aludtál, te gazember, hanem egészen mással voltál elfoglalva! Szóval azért nem kellett neked a közvetített csók! Ne megállj, öt perc múlva nálad vagyok! Ao kétségbeesetten nézett lóra, aki maga is belátta, hogy barátját nem hagyhatja a pácban. Határozott léptekkel bejött a szobába és öklét Ea felé rázva barátságosan üdvözölte: — Jó közvetülést Ea! — Jó közvetülést! — felelte az meglepetten, de mosolyogva rázta öklét Io felé. — Hogyan, hát maga van ott? — Én. Csak nem akartam magukat zavarni a beszélgetésben. — Én úgy tudtam, hogy maga a Sirius rendszerben ... — Igen, éppen onnan jöttem a négy óra harmincas telekompozitorral és ör- vendek, hogy mindjárt találkozhattam magával. Mondja, írt valamit azóta? — Ó, igen. Nem volna kedves meghallgatni? Olyan kíváncsi vagyok a véleményére ! — Boldog örömmel. — Akkor talán a konferencia után nem fáradna fel hozzám? Lesz egy csésze valódi feketém a maga számára. Egy ismerősöm szerzett eredeti babkávét a tanganyikai növényrezervátumból, ahonnan a múzeumokat látják el. — Nagyszerű lesz! — Hát akkor a viszontlátásra! Te pedig gyógyulj meg mihamarabb drágám! — mondta Ao felé és öklét rázva eltűnt. — Nos — kérdezte Io barátja felé fordulva — milyen vagyok? — Minden hálám a tiéd. Te csakugyan önfeláldozó barát vagy. Ha most elmentél volna és öt perc múlva Ea rámront, hát... De te feláldoztad magad. Sőt elmész hozzá és.. . Mondd mivel viszonozhatok ennyi szívességet? — Majd mindjárt meglátod, hogy nekem is van hozzád kérésem. De menjünk sorba: mit Írtál újabban? — Több mindenfélét. Az Iao himnuszt a televízió is lehozta. — Szeretném olvasni. — Kérlek. Látni és hallani is fogod, mert a leadást szalagra vettem. — Azzal megnyomott egy gombot, mire az ernyőn egymásután jelentek meg különféle címek: „Tavaszi virágzás”, „Repülőbaleset a Jupiteren”, „Caesar és Kleopatra”, „Oai-aoa!”, „A bicentrális megatron transzverz állandói” stb. Mikor az Iao himnusz felírás megjelent, újra lenyomta ugyanazt a gombot. Erre az ernyőn megjelent Dam Ga, a híres előadóművész. Két tenyerét maga előtt kinyújtva, száját kerekre csücsörítve kezdte lehelni: 298
