Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Néhány szó Szathmári Sándorról: Szathmári Sándor: Fiatalok (elbeszélés)
Iao, ao, aő-i! I-ao, eai uo oo, O-oi, a uie öi u Oő. E öü u aio a ioa, E uio a öi? O-oi, a uie öi u Oő. Még négy strófa hangzott el, folyton határozottabb, erőteljesebb tónusban, végül az utolsó röfrént dörögve vágta a levegőbe, hogy csak úgy lobogott bele a haja: O-oi a uie üi u Oő! Io figyelmesen hallgatta, míg csak el nem tűnt a kép. — Na, mit szólsz hozzá? — kérdezte büszkén Ao. Mit szólsz ehhez a folyton emelkedő tendenciájú témavezetéshez, amely a végén már szinte az egeket veri, és mint mennydörgő záróakkord zuhan le rá a röfrén, hogy „O-oi a uie üi u, Oő!” Hát nem hatalmas? És még azt mondják a konszonantisták, hogy a vo- kálizmus nőies nyafogás, hogy férfierő és szárnyalás csak a mássalhangzókban van. Hát kérlek, ítélj te magad. Hasonlítsd össze ezzel az ő sokat dicsért „Drdl Gmt” ódájukat, vagy a „Rsztl brgn” ditirambust. Hát nem sokkal fenségesebb valami az Iao himnusz? Io a levegőbe nézett. — Pár héttel ezelőtt még én is azt mondtam volna, hogy fenséges. — Hogyan? — kérdezte csodálkozva Ao. — Hát ami akkor fenséges volt, az most talán már nem az? — Nem. És éppen ez az, ami miatt hozzád telekompáltam magamat. Ugyanis rájöttem valamire. — Éspedig? — Éspedig arra, hogy a mi vokalizmusunk elavult. Ao nem akart hinni a fülének. — El-a-vult? — dadogta. — Hát talán már te is a begyöpösödött vén agyakhoz pártoltál, és óbégatsz, hogy a vokalista verseknek nincs értelmük? — Ellenkezőleg. Ne feledd el, hogy én csak a százhuszonkettediket taposom, tehát nálad is fiatalabb vagyok. — Mondhatnám gyermek. Ezért kapott rajtad Ea. De hogy jön most ez ide? — Szóval nem esem abba az elvénhedett hülyeségbe, hogy a versnek közölni kell tudnia valamit, hanem éppen azt kezdtem észrevenni, hogy a mi verseink mindinkább megszokottak lesznek, lekopik róluk a költészet zománca és kibújik alóluk a hétköznapi szürke értelem. — Hát azt már kikérem magamnak! — tiltakozott hevesen Ao. — Értelme a mi verseinknek? Értelme igenis van a konszonantisták tákolmányainak. Az előbb idéztem egy címüket: „Rsztl brgn”. Micsoda verselemek! Az ember önkéntelenül is hallja mögöttük ezeket a szavakat: „résztél”, vagy „berúgni”. Ne felejtsd el, hogy a mássalhangzók adják a szó húsát. A régi zsidók nem is írták ki a magánhangzókat. — Viszont a konszonantisták arra hivatkoznak, hogy a magánhangzók adják a szó gerincét. Na de mindegy. Nem vitázni akarok veled, hanem elmondani, hogy mire jöttem rá. 299
