Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: Mindennapi kenyerünket…?

alapot? Lejöhet ide a magassógos úristen is, akinek dolga van a háztájiban, az akkor se megy se színházba, se moziba. Egyszerűen nem érnek rá. Az más, kér­dés, hogy szükség van-e mindarra, amit megtermelnek. Nem a népgazdaságra gondoltam, mert annak természetesen igen. Tehát, hogy mire költik. Nos az a helyezet, hogy annak a pénznek, amely falura befolyik, csak egy ré­sze marad itt. Azt mondják, falusi ország vagyunk, hiszen mindenkinek talál­hatók rokonai valamelyik városban. Így a pénz nem kis része városba vándo­rol telek, ház, vagy kocsi formájában. — Sokan úgy vélik, hogy a parasztság jövedelme elszakad a munkásokétól... — Nem értek egyet velük. Az a helyzet, hogy hét végén és nemritkán hétköz­ben nagyon sdkan járnak le falura kapálni, kaszálni, és ezt nyilván nem sem­miért teszik. A dolog másik oldala meg úgy néz ki, hogy itt az emberek csak a hasznot számítják, a befektetett munkát nem. Egy bika felnevelése például körülbelül hatezer forint értékű takarmányt igényel. Ez a vételár csaknem egyharmada. Ha a ráfordított munkaórát is számítjuk, nem nagyobb a haszon két, két és félezer forintnál. Csakhogy a parasztember mindig csak azt számolja fel. amiért pénzt adott ki, a munka értékét nem. Egyébként az igaz, hogy a háztájiban is érvé­nyesül a tőkés tendencia. Bővített újratermelés folyik. Minél több állattal ve­sződik valaki, azaz minél többet ruház be, annál nagyobb a profit. De egy biz­tos: a háztájira szükség van, megszüntetése a jelenlegi helyzetben súlyos hiba lenne... — Azért a fő cél mégis csak a közös gazdaságok erősítése és fejlesztése, ugye? — Temészetesen. Az extenzív fejlesztés ideje lejárt, következik az intenzív korszak. Egy kicsit bővebben, ez azt jelenti, hogy többé-kevésbé kialakult a gazdaságok optimális határa. Kikísérletezhették azt is, mit, hogyan lehet a lehető leggazdaságosabban termelni, illetve tenyészteni. Most minden azon mú­lik, tudunk-e élni a korszerű agrotechnika felkínálta lehetőségekkel. Magának talán magától értetődőnek tűnik mindez, de nézzen csak utána, hány gazdasá­got bírságoltak meg amiatt, mert nem használta ki öntözési lehetőségeit. Ipar­szerű termelés kell, gépesítés kell, kemizáció kell, minél gyorsabban. Nem kul­loghatunk Európában az utolsók között, amikor ilyen nagyszerű természeti adottságaink vannak. Sok helyen már hatezer liter feletti tejátlagnál tartanak, mi pedig még 2400-nál tartunk. Hát, körülbelül ilyen távolságot kell még meg­tennünk. — És újra vissza kell térnünk az ember szerepére... — Feltétlenül. Mindaz, amiről szó volt az előbb, nem képzelhető el jó szakem­berek nélkül. A korszerű mezőgazdaságnak elengedhetetlen feltétele a korszerű szakemberképzés. A gépesítéssel együtt nő viszont az emberek szabadideje is. Ezért nemcsak tanítani kell őket, hanem nevelni is. Talán soha nem volt még ekkora jelentősége a szocialista nevelésnek, mint a mostani időkben. Mert nézze csak meg! A munka után még egy kicsit, esetleg sokat dolgozunk. Elmegyünk a kocsmába kártyázni, sörözni. Másra nemigen futja az időnkből. Este meg marad a televízió. — ... tudja, én szeretném Veres Pétert nagyon sok fiatal munkásunkkal megismertetni. Életét, írásait, magatartását. Mert modell lehetne, bár nem aka­rok uniformizálni, de valahogy az ő életvitele nekem a Példa. Nagy betűvel. S még valamit. En hiszem azt, hogy aki jó szakember, azt a világ dolgai is érdek­lik, aki pedig érdeklődő, az előbb-utóbb körüljárja a saját szakmáját is. A két 238

Next

/
Thumbnails
Contents