Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: Mindennapi kenyerünket…?
dolog kölcsönösen kiegészíti egymást. Remélem, hogy errefelé tart a mi mezőgazdasági munkásságunk! EPILÓGUS HELYETT Megmondom őszintén, hogy amikor idáig jutottam az írásban, egy kicsit elkeseredtem. Sok a fekete szín a palettán, itt-ott még csak gyertyafény pislákol. „Erjesztettem” az anyagot, s eközben került a kezembe Földes Ferenc író ronggyá olvasott: „válogatott írások” című, 1941-ben megjelent tanulmánya. Témája a munkásság és a parasztság kulturális helyzete Magyarországon. Már a bevezetőben többet nyújt a könyv, mint amennyit a cím elárul. Földes kérdéssel kezdi tanulmányát. „Mit adtak a magyar munkások és szegényparasztok a kultúrának — és mit kaptak tőle?” S most jön a lényeg: „Meg lehet-e oldani a magyar munkások és szegényparasztok kultúrkérdését kulturális síkon, vagy csak társadalmi változások útján?” Az utókor feladata könnyű; rögzíteni a tényt, hogy ez csak szocialista forradalom útján volt lehetséges. S a szocialista forradalom „csak” lehetőséget adott a kulturális felemelkedésre. Még nem mindenki tanult meg élni vele. De menjünk még vissza néhány percig a Horthy-rendszerbe! Földes Ferenc könyve zárszavában, miután elemezte a munkások és szegényparasztok helyzetét, így szűri le a tanulságokat: „Az emberek milliói maradnak alacsony kul- túrfokon és sohasem tudják meg róluk, mit rejtettek magukban. Hány Móricz Zsigmond, Illyés és Darvas pusztult már el a magyar szegényparasztság millióiban. A kultúrkérdés kulturális síkon nem oldható meg... Marad tehát a társadalmi megoldás.. És mit mutat a statisztika? A vizsgált időszakban (1930—1940) évente alig valamivel több, mint nyolcszáz szegény parasztgyerek járt középiskolába, ez a középiskolai tanulóifjúság 1,3 százaléka. Ez az arány már Bethlen Gábor idején is jobb volt, amikor 10—15 százalék volt a jobbágytanulók iskolai aránya. A nagy- és középbirtokosok gyerekeinek középiskolai arányszáma ugyanakkor 800 százalékkal fölülmúlta népességbeli arányúkat. A felsőmezőgazdasági iskolába, amely a mai agráregyetemek elődje, csak minden 80 792-dik parasztgyerek jutott be. Ugyanakkor a nagy és középbirtokos rétegből minden 33. 1930/31-ben az összes magyar főiskolára 256 szegény parasztgyerek jutott el. Ez a főiskolások másfél százaléka. Még rosszabb a lányok helyzete, 1929—30- ban mindössze 4 (!) tanult főiskolán. Ez persze nemcsak kulturális kérdés, hanem elsősorban anyagi. 1938-ban egy-egy főiskola tandíja félévertként 270—390 pengőt tett ki. Ugyanakkor egy jól fizetett ipari munkás évi átlagos keresete 1200 pengő volt. Könnyű utána számolni, hogy milyen anyagi tehertételt vállalt egy gyermekét taníttató munkás, vagy szegényparaszt. A kultúra sem jutott el falura. 1934-ben szegényparasztság — mely a népesség 35 százalékát tette ki — 1,4 százaléka rendelkezett rádióval. A szépirodalmi művek évente 2500—3000 példányban jelentek meg, a verseskötetek 3—400 példányban. A falunak maradtak a ponyvák és a filléres füzetek. És most ugorjunk pár évtizedet. 1973-ban (Köpeczi Béla: A magyar kultúra harminc éve) 100 paraszt háztartásra 108 rádió, 66 televízió, 75 mosógép, 26 porszívó, 35 hűtőszekrény és 5 autó jutott. Az egy főre jutó nettó jövedelemből a paraszti háztartásokban ugyanebben az évben 664 forintot költöttek kulturális célokra. Azóta két év eltelt, s az adatok bizonyára növekedést mutatnak. .. 239
