Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: Mindennapi kenyerünket…?

hon, mert a kaszálással végeztem az érparton, s megyek kukoricát kapálni. Az asszony már reggel odament. Az egyik fiam meg a szomszéd faluban géplakatos a tsz-ben. A másik városi ember lett. Tanár.

— S a kisebbik fiú is foglalkozik állatokkal?

— A fenét. Ötét már nem érdekli ilyesmi. A két tehenet, meg a bikát magam is el tudom látni, másra meg nem kell. Mondjuk, nyáron azért segít kaszálni, meg a szénát hazahozza a traktorjával. De ő inkább hegeszt szabad idejében, kerítéseket, vasikapukat csinál. Ö abból szerez magának pénzt.

— No, akkor maguknak van mit aprítani a tejbe.

Vakargatja a fejét, úgy számol.

— Hát, a tsz-ben nem sokat keresek, 2000 forintra jövök ki havonta. A fiam átlagban megkeresi a négyet. A tejpénz háromezer körül van, meg pár darab tojást is elad az asszony. Neki különben nincs állandó munkahelye. Megetet, ha később jövök haza, eljár kapálgatni és főz. Ez a dolga.

A gazda már túl van az ötvenen, de látszik rajta, hogy valamikor két búzászsákot is elvitt a hátán. Bizonyosan a „módosabbak” kategóriájába tartozott.

— Ma már nincs különbség a hajdani középparasztok és a hajdani zsellérek között — mondja. — Talán annyiban nekik nehezebb volt, hogy nem voltak gazdasági épületeik; istállók, ólak, kukoricagórék, meg ehhez hasonlók. De aki igyekezett, már építhetett magának.

— Szóval, mi úgy vagyunk, hogy ilyenkor nyáridőben még újságot olvasni is csak akkor érünk rá, ha egy hétig egyfolytában esik az eső. De olyant meg ne adjon az isten!

Rosszkor jöttem, állapítom meg magamban, a nyári munkák kellős közepén. Ilyenkor csak a magatehetetlen öregek üldögélnek otthon, meg a néhány hónapos gyerekeket dajkáló kismamák. Falun csak télen lehet vendégeskedni, hiába tört be a modem gépipar már ide is!

MERRE (HOGYAN) TOVÁBB?

A felvillantott epizódok után, egy termelőszövetkezet elnökhelyettesét faggattam arról, merre is vet a magyar falu, s természetesen a közös gazdaságúk útja. Elmondtam aggodalmaimat; úgy láttam, túlságosan uralkodóvá vált az anyagias szemlélet, az emberek sokkal kevesebbet foglalkoznak, áldoznak a szellemi táplálékra.

Cs. L. kávét hozatott a titkárnővel és .egy statisztikát tett elém. Ezt jegyeztem fel:

„A háztáji üzemág szerepe a mezőgazdaságban nagyon jelentős. Tavaly 44 milliárd forinttal járultak hozzá a kisgazdaságok a mezőgazdaság bruttó termelési értékéhez. A sertésállomány 56 százaléka a háztáji és kisegítő gazdaságokban van, a tejtermelés 42, a zöldség 40, a gyümölcs 55, a szőlő 64 százalékát adják ezek a gazdaságok.”

Az MSZMP XI. kongresszusának határozata is kimondja: „Az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek általános fejlesztése mellett népgazdasági érdekeinknek megfelelően, továbbra is támogatjuk a háztáji és kisegítő gazdaságok termelését.”

Az elnökhelyettes széttárja a karját.

— Fantasztikusan nagy számok ezek, elvtársam! S ami a lényeg, gyakorlatilag azonos technikai színvonalon érik ezt el, mint 1959-ben, vagy előtte. Azaz: csaknem teljesen kézi erővel. Maga arról érdeklődött, mire költjük a kulturális

237