Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Varga Zoltán: Mindennapi kenyerünket…?
összeszedni. Pedig a program nem rossz, az ORI-nak elég sok szerződtetett együttese van, falura is jut bőven. A Déryné Színház például elvállal évente négy-öt előadást, ha van rá igény. Sajnos, az a helyzet, hogy még ez a kevés előadás is ráfizetéses. Pedig négy ikisebb falu is tartozik hozzánk. Az előadások után a tsz hazaszállítja az embereket, mégse nagyon jönnek. Az elmúlt évben hat ismeretterjesztő előadást szerveztem, de még ez is soknak bizonyult. A moziról jobb, ha szót sem ejtünk. Előfordul, hogy 3—4 embernek vetítenek... A főút mentén városi mércével mérve is kifogástalan társasházak. Zömmel fiatalok lakják, a tsz legjobb szakmunkásai és néhány vezetője. Esténként ők sem nagyon mozdulnak el otthonról. Csak az anyagi javak megszerzésében vállalnak közösséget. Ügy tűnik, a kultúrotthonok nyüzsgése már a múlté. SZÉTTÉPETT OKLEVÉL A-ban az úttörőcsapat vezetője évfolyamtársam volt a főiskolán. Még diákkorában megnősült, már gyerek is van náluk. Szolgálati lakásban élnek, ötven négyzetméter a birodalmuk. Házi szilvapálinkát és kávét kapuink a feleségétől. Pali úgy fogad, mint a megváltót. — Mesélj, mi van Győrben? Mi már teljesen falusiak lettünk. — A te nézeteiddel? Nem hiszem, keményebb fából faragtak téged. Legyint. — Mást vártam. Nem uborkatermesztő, meg nyúltenyésztő pedagógusokra számítottam. Hallottam róla, de azt hittem, csak mondják a tanárok a főiskolán. És tudod mi a legszomorúbb? Rá is vannak kényszerítve. Az orvos így is lenéz bennünket, a falubeliek pedig egymás után veszik a kocsikat, hát pont a „falu lámpása” járjon biciklivel. Rohadt egy helyzet, az biztos. Én egyenlőre fütyülök az egészre, mert fiatal vagyok és erős. De nem tudom, nem fanyalodom-e később magam is a nyulakra? — Tölt a poharakba, de csak belenyal az italba. — Az anyagiasság ragadósságára mondok egy példát. Bizonyitványosztáskor az egyik jó tanuló oklevelet kapott. „Hát könyv, vagy pénz nem jár?” — kérdezte. Összetéptem az oklevelét. Tudom, hogy hülyeség volt, de irtóra bepörögtem. Vagy egy másik példa. Az iskolai kirándulásra ötszáz forintot vittem magammal. Egyrészt: nem is volt több pénzünk, másrészt: nem is kellett több, hiszen szállás, étkezés minden ki volt fizetve. Mit gondolsz, a gyerekek mennyit hoztak? Hétszáz, meg ezer forintokat. Mit csinálhattam volna? Tütsam meg, hogy annyi fagylaltot egyenek? Hogy vödör számra igyák a kólát? Nem tehetem, öregem, egyszerűen nem tehetem. Azt mondanák a faluban, irigylem a gyerekeiktől a „van”-t. LÁTOGATÁS EGY TSZ-GAZDA PORTÁJÁN Jó nagy házba csengetek be, ezerszámra építenek mostanában ilyeneket az egész Dunántúlon. Elöl két redőnyös ablak, magas, betonkockás alap, agyon- cicomázott vaskerítés. Palatető. Lehet vagy négy szoba benne. Természetesen fürdőszoba is. A házigazda nyit ajtót, aki, lévén állatgondozó, ha nincs éppen a háztájiban, napközben otthon található. — Hát bizony ez ritkaság — mondja —, hiszen most is csak azért vagyok itt— 236
