Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)
tért... Így aztán már könnyebb megérteni, mit jelentett akkor Molnárék vállalása ... — Mégis: sokszor úgy érezték, mindenki ellenük van ... — Voltak is, sokan. Voltak ellenségeink, elszánt, gyűlölettel teli emberek. Sokan összeverődtek ilyenek a bányában. így aztán érthető, hogy hol itt, hol ott .szakadt” el a tömlő, tört el egy gép. De nem ez volt az igazi nehézség. Nagyon sóik volt a kétkedő. Nemzedékek csinálták egy bizonyos módszerrel az elővájást, ezt felrúgni nem kis merészség. Kételkedtek a műszakiak közül is sokan — már csak azért is, mert nem ők találták ki... Sok volt a keresztbe szervezés, a kapkodás ... A gépek nagy része erősen elhasznált volt... Az is tény, hogy a munkások közül sokan gyanakodva figyelték Molnárékat; a pozíciójukat, kényelmüket féltették... Ha ők 100 métert csinálnak akkor 80-at nekünk is kell. — Hát ez volt a helyzet. Mindenkivel meg kellett küzdeni, még önmagunkkal is, hisz hányszor, de hányszor kérdezték Molnár emberei szinte önkéntelenül: s mondja elvtárs, megfizeti majd ezt nekünk valaki...? — Egyébként nekünk akkor nem a 100 méteres teljesítmény általánossá tétele volt a célunk, egyszerűen csak azt akartuk: gyorsuljon meg a munka, induljunk el végre előre a sokéves egy helyben topogás után... VI. MIÉRT PONT ÖK? ,,A százméteresek” ... Még meg sem született a rekord — de már rájuk ragadt ez a név. Ha bementek műszak után az italboltba, elhalkult a zsibongás. De hát kik voltak a „százméteresek”, kikből verbuválódott minden idők legnevezetesebb komlói munkacsapata? Az első szak: Sigrai Árpád szászvári lakos, B-listázott postamester, vájár. Tóbiás József ba- ranyaszentgyörgyi lakos, csillés. Vajda Miklós, baranyaszentgyörgyi lakos, csillés. Szabó Ferenc, baranyaszentgyörgyi lakos ugyancsak csillés. A második szak: Tóbiás Ferenc baranyaszentgyörgyi lakos, vájár. Kálóczi János komló-legény- szállói lakos, valahonnan az Alföldről Komlóra vetődött parasztember. Sinkovits Gábor, sásdi lakos, csillés. Tóth István, hosszúhetényi bányászgyerek, csillés. A harmadik szak: Gárgyán Imre, paraszti származású, vájár. Rostás Antal, valamikor üveges, szabolcsi lakos, csillés. Novotni László csillés, 18 éves. Visincki János, szászvári lakos, segédvájár. — De hát miért pont ők? Molnár István kissé ravaszkásan figyeli az arcomat, s mosolyog, mint aki titkot tud, s azon gondolkodik, vajon elárulja-e? — Mit mondjak? — Nyilván oka volt... — Hát persze. Őket ismertem. Együtt dolgoztunk többségükkel a régi csapaton, ahonnan kiemeltek. Akiket nem ismertem közelebbről, azokat többnyire Pora Jenő üzemvezető javasolta, aki a legtöbbet tette értünk. — Ön mit mondott nekik? — Világosan megmondtam, mi a célom. Megmutattam a rajzokat, ami a lényeg volt. Ciklikusan kell dolgozni — ezt akartam, hogy megértsék. — Ígért valamit... ? 225
