Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - Hajnal Gáspár: Csínyek, lázongások
Ez nem tartozott a tárgyhoz, de igaz volt. Apám az első világháborúban már ebbe a műhelybe hozott öltönyt csináltatni, még Gigler úr elődjéhez. — Egy gimnazista testvérpártól loptam — mutattam fel a farmereket — aztán kissé átalakítva adjuk vissza. — Huhuhu! — röhögött fel a szabó. Rögtön utána azonban karon kellett ragadnom és behúznom a vasalóasztal mögé, mert kívülről léptek hallatszottak. — Csak Kis néni az, az ebédemet hozza — motyogta Gigler. — Mindegy, most nem láthat meg itt együtt! Bukjon le! Lekuporodtunk. Nyílott az ajtó. Hallottuk, amint tanácstalan köszönés és toporgás után az éthordó koppan és az asszony kimegy; utána nehezünkre esett felkelni. Az asztal mögött szövetszagú sötétség borult ránk. Csak kinyújtott lábainkon futott át egy fénycsík, megvilágítva a szabó bakancsát és az én lábszáramat, melyen kék visszér kanyargott, helyenként lila pocsolyává szélesedve. — Nos? — kérdezte a szabó, miután végre felsegítettük egymást. — Nos, a gyerekek ma este az erdőben bulit tartanak, az úgynevezett zöldbulit. Hallott már róla? ... Mindegy; csak azért mondom, hogy tudja, meddig készüljön el. Amint látja, a fiú felvarrt a nadrágjára egy csomó ormótlan foltot. Másutt összeöltötte a szakadásokat, jó durván, feltűnően. Ezeket mind fel kell fejteni, pótolni a hiányzó részt hasonló színű anyag aládolgozásával... aztán jöhet a tisztítás! Szász Zsolt mindig súlyt helyezett arra, hogy az ő nadrágja legyen a legkoszosabb! Foltot, pecsétet, sarat, piszkot amennyire lehet, eltüntetünk, érti? — Hisz ezzel válósággal megbecstelenítjük — viháncolt Gigler úr — megfosztjuk a rendjeleitől! — Mikor aztán ídevarázsoltuk az egyszínű, makulátlan, tiszta nadrágot, jöhet a vasalás. Mert élesrevasalva kell visszakerülnie, érti? — Gondolja — hehegett a szabó —, hogy ezzel a fiú elveszti a társaságban a __ a tekintélyét? — Zsolt hiú gyerek. Mindig restellni fogja, hogy a mai bulin nem volt tisztességesen öltözve. Ami a lány farmerjét illeti, annak csak a térdéről kell lefejteni a két piros szívet, meg a sliccéből kidobni a vörös paplangombokat. Hasonszínt bele, csontgombokat, kivasalni és kész! — És ha ezek után inkább szoknyában megy? — Nem teheti! Remek alakjával csak akkor homályosít el mindenki mást a buliban, ha a botlábait eltakarja a nadrág. Gigler úr a farmer szárával törölgette könnyeit. — Lesz nekünk nemulass, ha rájönnek! — Maga csak dolgozzék nyugodtan, jövök vissza! — óvatosan surrantam ki a műhelyből, de alig mentem pár métert, két lány bukkant fel, ütőkkel és tollaslabdával. Mikor megláttak, rámmeredtek. Egyikük felkiáltott: — Jézus, a Véntaknyos! — Kínlódó fintorára válaszul a másik kétségbeesetten égnek emelte szemét és ütőjét. Aztán kikerültek és méltatlankodó arccal mentek a rét felé. Lakott a D/2 épületben egy Kopp Csaba nevű új srác. Ez nem készült a zöldbulira, mivel kerülte a nagy összeröffenéseket. Külön bandát próbált szervezni magának. Amint Julis — aki nyugdíja mellett még vállalt takarítást a D/2-ben — az épületközben lábát húzva, nehéz szuszogással felbukkant, rögtön nekiszegeztem a kérdést: — Végleg ideköltöztek már Koppék? Julis megállt. Kendője alól megfontoltan nézett vissza rám. 209
