Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - Hajnal Gáspár: Csínyek, lázongások

— Igen; a Csabika szobája is kész, este jönnek hozzá először a barátai lakásszentelőre; tudom, hogy erre kíváncsi maga!

Koppék reggel elmentek kirándulni. Biztosra vehettem, hogy a szülők haza se jönnek, amíg tart Csaba szobájában a lakásszentelő; de vajon magának Csabának a hazatéréséig mindennel elkészülünk-e? Megpróbáltam Julisból kötekedő hang helyett újra tárgyilagos hangot kicsalogatni.

— Most jól figyeljen. Látott-e Koppéknál családi fényképeket?

— Van nekik... Van albumuk... A sublódban meg egy doboz tele van képekkel! — önmagában az, hogy fontolgatok valamit, újból és újból pukka- dozásra késztette. Ráncai táncot jártak gyanakvó szeme körül. — Gyerünk! — mondtam — szögeket, kalapácsot hozzon, hogy ne ott kelljen keresgélni!... és láttam az alagsorban néhány rossz gyékényt, meg falvédőt; azokra is szükség lesz! — az alagsori lépcső felé indultam. Julis kis megtorpanás után gúnyos készséggel követett. Az alagsorból megrakodva vergődtünk fel a Kopp lakásig. Julis erélyesen lökte a zárba a kulcsot.

Csaba szobájában óriási négerfej tátotta száját a szemközti falon. Üstöké vörös konyak- és cigarettamárka rakéták közt lobogott az égbe. Mellette cikázó színek vívtak párbajt. Hupikék, lila és cinóber járművek ordítottak, rikítot- tak, ütköztek össze szaltózva és lángot hányva, komoly, feketeruhás utasukat messzire röpítve. Vigyori műtősök fűrészelték betegük lábát. A vér szalagja alattuk vízszintesen az ellenkező sarokig folyt.

Szürkébb volt a másik falon Versailles, körökből, kúpokból, hasábokból absztraktul összerakva; kampósszögek határolták, melyeken egy-egy magnószalag fityegett. Élveteg divatlapsárga és pomófekete színekben a vár alatt helyezkedtek el az aktok és a szexfotóknak az a csoportja, melyeket Csaba meghagyott eredeti állapotukban. A harmadik falon jutott túlsúlyra a montázs. Apácák majmokkal ölelkeztek, cowboy nyúlt Ophelia melle után, szemüveges akadémikus meztelen fenék fölé hajolt. A nudista strandot ellepték a történelem ismert alakjai. — Távol lehetne-e tartani Csabát, amíg a vendégek összegyűlnek — fordultam Julishoz. — Távol, a kislánnyal — vont ő vállat —, ha a Sacika hívja őtet, elmegy utána, nem törődik a többivel. — Kezdtem felszögelni a falvédőket, hogy eltakarjak mindent.

Julis kifáradt a cipekedésben. Leült és kendőjével legyezgette lilára váló arcát. Aztán válogatni kezdett Koppék családi képei közt. — Lehetőleg olyanokat — szóltam le neki a székről —, ahol együtt van a kis család ... — én is elfulladtam, féltem, hogy leszédülök. Alkarom és könyököm a falnak támasztva próbáltam szögelni. Ily módon csak csuklóból mozgathattam a kalapácsot. — Kicsi kip, kicsi köp, mi készül itt: nagy titok — mondtam — csak nyakon ne csípjenek közben! — Lenne akkor nekünk haddelhadd, Véntaknyos úr — fújtatott Julis. Lassan összegyűjtött három falra való képet: ezeket már bele- csíptetőzhettük a laza falvédöbe és percek alatt bensőséges csoportokban nézett le ránk minden oldalról a Kopp család.

Nem tartottam magam különösebben az időrendhez. Két megfakult képet a dédszülőkről — egyszer a vásáron vétették le magukat, egyszer a tornácukon, vidéken — középtől balra raktam fel, távol a nagyszülők kéz-a-kézben enyelgő, színes Kodak nagyításától. A közbeeső falrészeken is rendszertelenül kerüllek egymás mellé öreg és fiatal rokonok. De az egészen többszörösen áthúzódtak minden generáció Csaba-becéző képei, mintha öltések lettek volna, melyek a széteső figurákat összetartják. Itt is keveredtek a korok; boldog anyja karjában tartott pólyás Csaba után unokatestvérei közt álló Csaba, nagynénjével virágos210