Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 3. szám - Hajnal Gáspár: Csínyek, lázongások
HAJNAL GÁSPÁR Csínyek, lázongások Elindultam lefelé. Holtidényben az Ifjúsági Tábor kertészházában lakom. Innen az oldalösvényen ereszkedtem le azokhoz a poros bokrokhoz, melyeken szemét és a felettük fehérlő, kis félbemaradt mészkőbánya omladéka torlódik. A bokrok mögül les- kelődni lehet a félkaréjban álló új lakótelepre. Az új házak mindig adnak valami ötletet. Most is az történt hogy — de nem akarom úgy beállítani, mintha Szász Andrea felbukkanása az egyik nyitott, földszinti ablakban rögtön megsejtette volna velem, milyen bonyodalomra számíthatok. Bizonyos, hogy Andrea bikinis alakja engem nem tévesztett meg. Remekül nézett ki, egy másik leskelődő a helyemben talán tanakodni kezd, hogy hová jár, hányadikos — én azonban lábai túlegyenesen rajzolt vonaláról is tudtam, amit az ablakkeret eltakart. De akkor ez, ismétlem, kevés volt még ahhoz, hogy tervezgetni kezdjek. A mészkőfal palás rétegei összevisszarágcsált ostyatortához hasonlítottak fölöttem; odahajítottam egy követ, másodpercekig zörejlett az omlás lefelé; ekkor kibújtam a bokor mögül. Andrea gesztikulálva magyarázott az ablakban. Rátértem az új házakhoz vezető útra; itt már aszfalt volt, melyen botom nagyokat koppant. Egy kanyarodó után aztán szemem elé tűnt a két 'kis viharvert srác, akik lent az utcán Andreát hallgatták. Kockázat nélkül mehettem közelebb. Hírhedtségem — látszott — ismeretlen valami volt számukra. Andrea zavartalanul mesélt tovább. Humora a szokásos, túlujjongott humor volt. Észrevettem, hogy két sártól, víztől barnult farmer szárad előtte az ablakrácson. Feltehetően ezekről beszélt: — Már üvöltöttük mind, hogy hülye, estére is kell a nasztró! erre mégj óbban bele a vízbe, az állat! — Lassan ballagtam el mellettük; számomra mellékes volt, hogyan áztatta össze Andrea a nadrágját. Az egyik srác unottan közbebökte: — Magatokon kellene megszárítani! — Andrea öccse, Zsolt, ekkor kiszólt a belső szobából, hogy kezdődik a meccsközvetítés. A lakótelep közterületei úgv-ahogy elnéptelenedtek. Visszalopakodtam Szászék ablakához. Felnyúltam botom kampójával a rácsig és egymásután horgásztam le a nadrágokat. Begyűrtem mindkettőt a kabátom alá és elosontam. A lakótelep szélén állt három ittfelejtett, földszintes régi ház. Kicsik voltak és kopottak, fakultan rikító cégérekkel. Ahhoz sompolyogtam, amelyiken a PAPÍR ÍRÓSZER CUKORKA és a MODERN SZABÓSÁG cégtábla volt. Szétnéztem, hogy nem figyel-e valaki. Azután beugrottam a szabó üvegajtaján. — Nos? — kérdezte a szabó. Keze az ollóval megállt a krétavonalon. Szomorú tekintetét rámfüggesztette. — Hagyjon félbe minden munkát, Gigler úr! A szabó csüggedt mozdulatot tett. — Remek megbízásom van a maga számára — folytattam — ne fanyalogjon! Gigler úr! hiszen én előbb tettem be a lábamat ebbe a műhelybe, mint maga! 208
