Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - Leskó László: Simon István József Attila jelentőségéről

a maga módján, hiszen az előbb említett megismerkedésem József Attilával nem úgy történt, mint ma; akkor József Attilát nem — hogy mondjam’ — nem szorgalmazták, hogy ismerjük meg. Ellenkezőleg! Tulajdonképpen elzárták volna előlünk. Vagy nem is törődtek vela. Hiszen egy vaskalapos iskolapolitika volt annak idején, nem nagyon érdekelte őket, hogy mit olvasunk iskolán kívül. De én magam is: a korai József Attila-versekbe voltam szerelmes. Csak később ismertem meg az igazi József Attilát. A már önálló szub, — és, hogy mondjam? — nagy, teljesen saját világot teremtő költőt. Ügy, hogy a meglevő József Attila kötetem, amit 43-ban vettem Sümegen, annak nagyon érdekes megnézni a lapjait. Az első 40—50 oldal tele van maszatolva. Az ujjam nyomaival. A hátsó fele tiszta, mer’ (...) hiszen, hogy értettem volna egy olyan faluba, ahol villany se volt, hogy — mit tudom én — „a fémkeblű dinamókat szopják a siválkodó transzformátorok”! Mer’ nekem a sivalkodás a malaccal azonos. Tehát olyan érdekes a József Attila megismerésének útja, hogy én a fiatalok esetébe’ majdnem természetesnek veszem ezt. Illetve: én azt hittem, hogy ezen már túl vagyunk. Hogy ez a generáció a szocializmusba’ nőtt lényegébe’ föl és azt az elementáris új mondanivalót, amit a 30-as évekbe’ fogalmazott meg József Attila, ők már nem élik. Kiderült, hogy nem egészen így van. De ennek szintén nem ők az okai, tudniillik történt itt egy óriási váltás a 60-as években. A magyar költészet ,,A líra: logika; de nem tudomány” alapján elképzelt József Attila-i világképet megbontotta. Ez a télleg főleg nyugati, az izmusok irányzataival beszűrődő, majd pedig a magyar történelmi valóságot is áttekintő új — hogy mondjam? — archaizálás és... Na, szóval nem alakult ki egy egységes, — na egységes' — hát nem is kell, hogy mindenki egyformán menjen! Hanem szemléletben nem azonos a mai költészet — a fiatalokra vonatkoztatva ezt elsősorba’, tehát az 50 alattiakra, beleértve magamat is — tehát a középnemzedéket is. És így József Attila neve mintegy embléma szerepel, de amikor sokszor arról beszélnek, hogy nagy forradalmat élt át a magyar költészet a 60-as évekbe’, akkor például én személy szerint nem nagyon hiszek ebbe’. Ugye, furcsa forradalom lenne az, ami visszafelé vinné a költészetet? Ilyen forradalom még nem volt a világon! Ez a barbarizmus, meg ez az összevissza kuszaság, ami annyira jellemző a mostani lírai stílusra — itt nem személyekre gondolok elsősorba’, hanem általába’ — ez nem a József Attila-i úton ment tovább, hanem... hanem eltért ettől. Tehát az, hogy egy pontos, gondolatilag megfogalmazott, költői logikával fölépített vers, amely valóban értelmileg is erőt követelne — hiszen a művészi megfogalmazás is ilyenkor ugye, nehezebb, hiszen világosan fogalmazni sokkal könnyebb, mint a bonyolult világot 'bonyolultan kifejezni. Viszont József Attila a bonyolultságot hallatlan nagy katarzissal, egyenesen fejezte ki, tehát ezért céloztam „A líra: logikáidé nem tudomány.” jelmondatszerűen hangzó soraira, ugye. Ez a fiatalok esetébe’ most körülbelül azt jelenti: a líra inkább tudomány, de nem logikus. Szóval itt eltért a József Attila-i hagyományoktól a mai magyar líra. És ez a fiatalok esetébe’is úgy látom, hogy érződik. Nagyon föltűnt nekem, hogy kiket válogattak általába’ szabadon, mai fiatal versmondók, akik szinte mondhatnám nyugodtan: a magyar társadalom minden rétegét képviselik. Tehát nem úgy vetődik föl, hogy az értelmiség ezt, a parasztfiatal azt, vagy munkásfiatal... Nem! Egységesen. Általába, a szómágia, a verbalizmus, tehát a hangosan mondható verseknek a kultusza jött el. Szóval, nem érdekli, hogy érti-e, amit mond. Csak olyan szórend legyen — vagy, hogy mondjam? — szinte a trivialitásig elmenő szóhasználat! Azt hiszik, hogy emögött olyasmi van, amit ők ugyan nem értenek, de biztosan ebbe’ benne van az egész világ. Most én itt érzem az óriási ellent197