Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám - Galamb Zoltán: "Mindenem azé, akinél van…"

A tanár felpattant ültéből, hogy ha kell, erőszak árán is segítséget hozzon, amíg még lehet. Az aszpirin nagyon jó és szelíd gyógyszer, de hatvan darab talán mégis sok lehet. És nem lehet tudni, nem vett-e be még valami mást is Attila. A következő pillanatban mégis visszafogta mozdulni késztető izmait. Mert hirtelen átérezte, hogy ha fiaként szeretett tanítványa ilyen zűrzavarba került, így elvesztette a fejét, neki bármi áron, még helyette is meg kell őriznie nyugalmát. Ha még lehet, csak így lehet igazán segíteni.

—• Fiam, engedd meg, hogy most azonnal orvost hívjak.

— Ne!.. . Kérem, ne .. .

— De. . .

— Tanár úr kérem!... Én most azért jöttem ide, mert most tanár urat érzem legközelebbi hozzátartozómnak... Mert bízom tanár úrban. . . Bíztam abban is, hogy most nem fog kéretlenül, tehát illetéktelenül beavatkozni magánügyeimbe . .. Hogy megért engem, és nem akadályozza meg tettemet... Ha már semmit sem tehetek, a saját életemmel azt teszem, amit akarok . . .

— Igazad van, fiam.. . Bocsáss meg... Csak hirtelen nagyon megzavart a megdöbbenés... Természetesen akaratod ellenére nem tehetek, nem teszek semmit.

Apám töprengve rágyújtott egy cigarettára, és lassan visszaült a helyére. Aztán csöndesen folytatta:

— De ha már ennyire megtiszteltél bizalmaddal, azt bizonyára megkérdezhetem, hogy most mit kívánsz tőlem . . . Mert nem hiszem, hogy csak azért jöttél most hozzám, hogy mindezt tudtomra add.

József zsebéből egy borítékba zárt levelet vett elő.

— Ebben a borítékban helyeztem el utolsó intézkedéseimet. A borítékra ráírtam, mikor bontható fel. Szeretném ezt tanár úrnak átadni, és megkérem, gondoskodjék utolsó kéréseim teljesítéséről. . . Ezután már végre soha senkinek nem okozok gondot...

Apám átvette a borítékot. Egy pillanatig elgondolkodva nézte. Rá volt írva: ,.Június 29-én bontható fel!” Óvatosan levéltárcájába helyezte, majd igy szólt:

— Köszönöm, fiam, bizalmadat. ígérem, igyekszem mindent kívánságod szerint intézni.

— Köszönöm — mondta halkan a diák. Néhány másodpercnyi csönd szakadt közéjük.

— Ámbár furcsa ... Te nem érzed, Attila?

_ ?

— Beállítasz hozzám. Közlöd velem, hogy megmérgezted magad, néhány óra múlva már bizonyára halott leszel. És most csak ülünk itt, nézzük egymást, és nem tudunk egymással mit kezdeni. . .

— Én . . .

— Pedig te igazán közel kerültél hozzám. Magad is tudhatod, számomra nem közömbös a sorsod. Te pedig éppen az imént nagyon kedvesen azt mondtad, hogy most engem érzel legközelebbi hozzátartozódnak . . .

— Nincs ennek semmi értelme. .. Ennek az egész vacak, nyűgös életnek. . .

•—■ Valami nagy baj van, Attila ... Ügy látszik, nem tudunk élni... Nem

tudjuk igazán szépen és jól élni az életünket.. . Emberi módon ... Hiszen csak a szeretet... a szeretet és a munka az, ami igazán jogot és lehetőséget ad számunkra az élethez ... És — látod —■ a legtehetetlenebbek éppen azokkal vagyunk, akik legközelebb kerültek hozzánk, akikhez a szeretet igaz szálai fűznek . . . Nem tudunk egymáson segíteni. . . Apró szívességeket tehetünk egymás110