Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - Dénes Zsófia: Berzsenyi, az ember
likus felfogással — éppen csak abbahagyta tanulmányát, mert ő maga akkor még nem érkezett el a jobbágyfelszabadítás eszméjéig. — De azóta ez a folyamat is végbement benne. És ezért üdvözli ő, az „elhidegült” ember, kitörő lelkesedéssel Széchenyi Istvánt és Wesselényi Miklóst, a jobbágyszabadítót, amikor azok miklai remeteségében levéllel keresik fel: „...érzem, hogy genius — világképző genius — jelent meg közöttünk. Én Méltóságtok sorait nemes levelem mellé tettem, mint lelki nemességem címereit s a Pályaintézet egészének fönntartására rendelt segédpénzt megadom, míg adhatom; s úgy adom, mint a haldokló Sokrates a maga kakasát az Orvos-istennek.” Vajon hányán üdvözölték a magyar birtokos nemesek közül a nagy reformerek eszméit — és főleg pénzkérelmeit — ilyen boldog örömmel? Széchenyi levelezésben marad vele és harmadik levelében jelzi, hogy fel akarja keresni Miklán. Berzsenyi erre nem piperézi fel az ő kétszobás portáját, amelynek egyetlen dísze egy szőlőlugas és két öreg diófa, hanem szíve őszinteségével írja: „.. .Fájdalom! ne jöjjön Méltóságod Miklára! Nincs itt egyéb, mint görög szegénység, lyrai rendetlenség, pipafüst s egy durva democrata. Kit azonban mégis bátorkodom Méltóságod magas kegyeibe ajánlani...” Alig hat éve volt még hátra. 1836 februárjában halt meg Miklán búskomorságban, görög szegénységben. Szurcsik János: Zsákolok 105
