Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám - Dénes Zsófia: Berzsenyi, az ember

kritikus a megbíráltnak fájdalmát nagyobbítani és azt műve hibáiért büntetni; annál inkább összezavarja a művet a művésszel, a hibát bűnnel, a tanítást büntetéssel, S- annál inkább megszegi a tiszta kritika és emberiség legfőbb törvényeit ... kilép a tiszta kritika határából a büntető... s így embersértő kritikák körébe..

Így fájlalja Berzsenyi az addig barátjának mutatkozó Kölcsey pálfordulását a kordivat irányában, és hosszú évekre elvonul mindentől, mindenkitől. Milyen szívóssággal ragaszkodott azután magányához és emberkerüléséhez, azt Kis Jánosnak, régi poéta-barátjának — aki közben szuperintendens, vagyis a dunántúli egyházkerület püspöke lett •— Emlékezéseiben olvashatjuk: . Berzsenyi

1820—21-ben néhány hetet beteges állapotban Sopronban töltött, az ott tanuló fiai szállásán elvonultságban élvén s csak néha jelenvén meg az egyik kávéházban. Mihelyt ottlétét megtudtam, azonnal látogatására menék, kérdém tőle: miért hagyott látatlanul? Talán haragszik rám. Felelte az vala, hogy legkevésbbé sincs eszébe reám haragudni; de semmihez sincs kedve. Ekkor körülményesen elbeszélte betegsége történetét, lefestette melancholiája gyógyításának fonákságát is egyszersmind hamar azután Kölcsey recensiója miatt támadott neheztelését előhozá ... Igyekeztem őtet felvidámítani s Kölcsey iránt is engesztelni. . . Én reá eléggé hatni nem tudtam... s kevés idő múlva Somogyba visszatére. — 1829- ben Somogy vármegyében egyházi látogatást tartván, ővele is kívántam összejönni. Sörnyéről akartam hozzárándulni, de Thulmon Pál táblabíró, kinél szállottam, arra unszola, hogy Berzsenyit próbáljuk hozzánk hívni. Nem titkolta ugyan, hogy ezen kedves rokonát erővel is alig lehet magányából kihúzni... Tudósítás és meghívás ment Berzsenyihez. Ez minden vonakodás nélkül azonnal teljesíté kívánságunkat. Kedvéért egy napot tölték Sörnyén s az idő a legbarátibb társalkodásban gyorsan elrepült. — Az általam egész haláláig szeretett jó emberrel és nagyon csudáit költésszel Pesten beszéltem legutolszor a magyar tudós társaság egyik nagy gyűlésének alkalmával.”

A magyar tudós társaság: a Magyar Tudományos Akadémia első elnevezése volt. Berzsenyi az Akadémia megalakulása évétől annak megválasztott, rendes tagja volt. Döbrentei Gábor, aki az Akadémia első titkára, már egy ideje közeledett hozzá. De Berzsenyi gyors fellobbanásainak kora lejárt. Mikláról 1829-ben ezt írja Döbrenteinek Budára: „.. . Baráti szívből eredő serkentéseid .. . örvendeztetnek. De, édes földim, én már öregszem, hidegszem, s igen hajlandó vagyok mindent megvetni, elannyira, hogy alig lelek ösztönt magamban az írásra... Azon szíves jó akaratodat, hogy szállásoddal kínálsz, igen nagyra becsülöm és köszönöm. De édes barátom! engem a magány már úgy elrontott, hogy Budán is magányt fogok keresni..

Berzsenyi a feudális hagyományok tiszteletéből — amely gyermek- és serdülő éveit irányította — már Kazinczy befolyása alatt áttért (amennyire ez természetétől kitelt) az újabb kor, a felvilágosodás szemléletére. A harmincas évek beköszöntésével szinte újraéled, annyira helyesli a hazáját, népét felkaroló reformmozgalmakat. —■ Már 1813-ban belekezdett egy hosszabb tanulmányba: A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul. — Ö, gazda létére, aki dolgozói, jobbágyai körében élt és maga vezette gazdaságát, pontosan tudta, hol, miben van a hiba, miként kellene a társadalomnak és az egyes embernek másképpen megoldania a gazdálkodás problémáit. Ezt írta meg meglepően demokra104