Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - Dénes Zsófia: Berzsenyi, az ember
DÉNES ZSÓFIA Berzsenyi, az ember Az emlékházak — kis múzeumok — nem fölöslegesek. Sőt. Sok mindent elárulnak egykori híres lakójukról, amire a nagy múzeumba áttelepített gyűjtemény már képtelen. Mégha (merő hódolatból) némi kozmetikát el is kellett szenvedniük közben. A „kékellő halmok gyönyörű vidékek” vasi földön, Egyházashetyén, engem is vendégül láttak, nem is oly régen, hogy lássam, milyen volt Berzsenyi Dániel szülőháza. Parasztház, három ablaka az útra néz, kert nem övezi. Nincs kapuja, csak ajtaja, netán két lépcsőfok fölött. Ahogy vezetőm mondja: ezt is csak utólag vágták falába, mert a költő életében csupán hátul, a gazdasági udvarról volt bejárata. Ez a szerény otthon vált néhány évvel ezelőtt múzeummá. Eszembe jut, mit írt ő maga származásáról Kazinczy Ferencnek: „Eredetemet Zrínyi-, Nádasdy- és Gyulafi-vérből vettem, s jóbanyáimban Csebi Pogány Ilkót és ezüst medencékbe’ mosdó Török Magdolnát látok ..(Kazinczy csak ezek után tegezte őt leveleiben). Való igaz, Berzsenyi György, az egykori családfő 1559-ben kapta birtok- adománylevelét Miksa királyi helyettestől, és ez a levél említi, hogy a Berzsenyiek nemessége ősi. Nos igen, az ő fajtájuk volt az a kis- és középnemesség, melynek sarjai parasztok módjára dolgoztak. (Diósadi és hadadi Ady Lőrincné eleinte két tehénkével maga is szántott.) Hogy miként lakott és élt a nagydzsentrinek számító nemes, azt a Berzsenyiek portájával szemben épült Felsőbüki Nagy család kastélya szinte pontosan mutatja. Kastély a szó tekintélyt sugárzó értelmében ma is, rács-övezte kerttel és régi fákkal. Egyházasihetye község negyedszázados Emlék-krónikája pedig följegyezte, amit a kastély lakóinak életéről tapasztalt: „Felszabadulás előtt az erdők még Felsőbüki Nagy Sándor örökösei kezén voltak. A hetyei emberek többsége ott húzta az igát a 60 és 70 holdason, míg az úri hintókaraván cifra vendégseregével vadászatra vonult az erdőkbe. Az esti harangszóba pedig az aratócsapatok fájdalmas éneke vegyült, amikor holtfáradtan meneteltek hazafelé. Hanem a négyesfogatok és az ispánok világa a nép 1945-ös felszabadulásával leáldozott. 1956 októberében ugyan a régi földesúr, aki maradék portáján meghúzódott, még egyszer emelgette fejét, de azután hamarosan elment Amerikába, követte oda barátait.” >■: Most pedig hadd jusson eszembe, amit maga Berzsenyi Dániel írt családi életéről Kazinczynak később szerzett birtokáról, Mikláról (és nem Nikláról, ahogy ma 100
