Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 1. szám - SZEMLE - Fogarassy Miklós: Köszönet a kulcsokért Benkő Attila verseiről

Köszönet a kulcsokért — olvasható a versgyűjtemény címeként. Lírai beideg- zettségünk jelképet sejt a szó mögött, olyan kulcsokat, amelyekkel a Titkok zárja nyitható (pedig csak szentek vagy pápák tarthatnak ilyet kezükben — képeken). A címadó vers szövegéből azonban kiderül, hogy nagyonis valós zárszerkezetbe illő, profán használati szerszám kapcsán szól a köszönet, — cellaszerű albérlet, kölcsönszoba kölcsönkulcsa révén történhetett, hogy „elolvastam a hírnes tojásokhoz / hasonló leveleket is (mentségül, szűk ez a / magánzárka, akárcsak csíkos pizsamád, mit /utólagos engedelmeddel. ..) / és legvégül szent Lukáosnak / Az esztétikum sajátossága című / kötetét használtam zsámolyul.” Nyilvánvaló tehát a szándék, hogy a verses levél a helyzet és a tények realitásának körében maradjon, egy-egy fordulattal csupán megérintse a többértelműség, a kínálkozó jelképesség felkínálkozó lehetőségét, s máris kanyarodjék tovább finoman játszva „szentnek”, fontosnak, kivételezettnek tűnő tartalmakkal. S Benkő más verseiben is feltűnnek hasonló szobák, s minden ajtónyitásra — vagy akár illetlen bekukucskálásra — feltárul valami, s az árulkodó tárgyakról, jelekről frivolnak is ítélhető leltár készül. A szűk csíkos pizsamához hasonlóan másutt a száradó ruhadarabok fürdőszo- bamélyi intimitásait, egyebütt füstszagot, csikket, szemetesvödröt említ a vers, a szemlét nemegyszer a helyszínen elhangzott mondatokkal bővítve. Azokat is talált, s csodálnivaló tárgyakként írta le. Olvashatunk Eszterék lakásának valószínűtlen titkos járatairól, s az egyik legnagyobb igényű költeményben, a Beszámoló a nyaralásról szövegében egy bérelt nyaralóház belberendezéséről, meg arról, ami — emberek és állatok körében — ezzel szomszédos. Ebben a sorban tűnik fel többször is a lírikus műhelye: egy betonház szárítóhelyisége! Feltűnően gyakori a „leltár”, a katalógus a helyszínen található dolgokról, a profán és pontos költői szemle. Az adatrögzítő „nyomozások” azonban szüntelen — miként a címadó versben is — elkanyarodnak, s még tárgyiasságuk is egy-egy pillanatra kétségessé válik. Hisz a „szűk pizsama” és a „vitrin porcelánvirága”, s a többi hasonló elem csak addig és úgy rajzolódik ki, hogy a rá- csodálkozás nyomán valami tovább már nem nyomozható „emberi titokzatosság” villanjon fel — csupán egy „libbenésnyire”.

Ebben a könnyed mozgásban lehet talán legjobban észrevenni Benkő Attila poézisének finom és bonyolult akrobatikáját és — merjük leírni, bár nem korszerű szó: — szépségét.

Hiszen a „réseken”, a „hézagokon” túl, noha szüntelenül önirónia is színezi a rajtuk átcsusszanás mutatványát, finoman csillogó és titkos szövevény van („varázsigéket kötsz a pókfonálra, / a rengetegben, hol semmi sincs” — írja), ott csillog ez a tények, tárgyak, helyszínek, a nyelvi grammatika mögött — „szövegrejtekén”.

Elvarázsoltságunk nyilvánvaló — sugallja ez a költői világkép. Racionalitásra, grammatikára, észérvekre vagyunk utalva. Ám emberi alakunk, a „szürke jelmez” s a köznapok megtévesztő álarca valami mögöttes világgal is érintkezik. S az „emberi jelenség” éles figyelemmel szemlélve furcsa tüneménynek mutatkozik. Sőt maga a vers, maga a költői „csinálmány” is — csodája csupán az, hogy benne az élet jelenései és a szöveg szerkezete néha, s csak egy-egy villanásra — úgy fedi egymást, hogy az olvasó, Alice-hoz hasonlóan, a tükör mögé pillanthat.

Ez a költészet, bár tagadhatatlanul intellektuális, nem közvetlen módon „gondolati”: mutatja, körbeírja a wittgensteini már „nem mondható”-!.

Benkő Attila verseinek tengelyében ugyanis egy olyan létélmény áll, mely

91