Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - SZEMLE - Káldi János: Bárdosi Németh János: A lélek lángjai
céljaiban határozott és állhatatos. Ez költészetem eredője, az említett világ, a természet, a nép, a népi sors, a huszadik század lávaömlésével.” (Jelenkor, 1974. 3. sz. 200. 1.) Hozzá kell azonban tenni azt, hogy Bárdosi Németh „használni akaró”, közéleti költő, aki nem egyszerűen regisztrálja a való világot, Dunántúl tájait, az emberi sorsot, hanem jobbítani, szebbí- teni akarja azt. Volt is mit jobbítani és szebbíteni itt a Dunántúlon az ő költői indulása idején! Mert milyen is a „magyar vidék” akkor itt? Az úton sárga kocsi porzik, bakján kopott, öreg cseléd hallgat, hordozva a százados hatalmat. Magyar vidék, szép és szomorú, ege kék, de egy sötét felhő vonul át rajt, olyan, mint síron a koszorú, szép és szomorú. (Magyar vidék, 1924.) A nagy emberi értékekért való kiállása, a nép ügye melletti harca tulajdonképpen akkor válik fajsúlyossá, amikor megismerkedik a népi írókkal. „Nagy, döntő fordulatot jelentett életemben a népi írókkal való ismerkedés. Illyés, Kodolányi, Németh László személye. Ezek jelentették a nagy felszabadítást. Ezután sokkal politikusabb lett költészetem.” (Jelenkor, 1974. 3. sz. 200—201. 1.) Ez a jó értelemben felfogott — nem harsány — „politikusság” valóban jelen van mindvégig költészetében. Nyitott szemmel, szívvel és lélekkel figyeli népe-nemzete életét. Ha örvendetes eseményt észlel, dalban csordul ki öröme: Mikor megpillantottam a völgyben falu alatt a réten piros-tetős új > '.zalai, ahol ezer évig vadsóska hajladozott, égerbokrok és pocsolyák ezüstje, s te, ahogy vezettél a sok nyersfalú ház között, számbavetted a gondot, mit asszonyoddal osztottál meg, a megfogott fröccsöt, kuglipartikat, a falusi ember örömét, s láttam erős kezedben a kaszát a suhogó szél erejével dacolni, és kicsi lánykád piros képét, ahogy fogja most kezemet, s te kísérsz, mutatod az új kincset, egy új világ örömét, nem zsuppal-rakott vályogfalat... (Unokaöcsém házára, 1958.) Ha bajt, szomorúságot, emberi galád- ságot lát, azonnal megrándul a szemöldöke, komorrá, haragossá válik. A két világháború emberpusztító iszonyatára gondolva szinte jeremiásivá súlyosodik-feketedik a hangja: A letiport életeket se emlék, se hatalom vissza nem adja, s az eltűnt pillanatok rácsain át látom a szépet, ami kihullt az idő rostáján, óriási a mag-kár, a veszendő életek láng-lobogása, bőgni lehetne, mint a barmok a szétdúlt szérűk alatt értelmetlenül az értelmetlen iszonyaton. (Értelmetlen iszonyat, 1965.) A korábbi években Bárdosi Némethet több kritikusa a tájköltők közé sorolta be. Ez a válogatás hangsúlyosan igazolja, hogy ezeknek a felszínes — alapos ismerkedés nélküli — besorolásoknak, kategorizálásoknak meny- ;i ire nem volt igazuk. Tény, hogy a .öltőnek egy füzérre való tájverse -ai (Utak, tájak; Dunántúli utazás; Badacsony; Vasi táj stb.) De ezek a ■■er■■ek nem egyszerű képeslapok, ha90