Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - MŰELEMZÉS - Székely Ákos: Illyés Gyula: Megkezdhetetlen olvasmány (verselemzés)
műelemzés SZÉKELY ÁKOS Illyés Gyula: Megkezd heteden olvasmány (Verselemzés) Csak ne olyan türelmetlenül! — hallottam két halk szisszenés közt, de híz csak annál hevesebben lapoztam a rossz világításnál azt a már csupa-ránc asszony-arcot: — anyámét? Nocsak, nocsak, — hangzott megint az intés, a kímélet-kérés. Ez az arc, első érintésre kedveske- dőbb volt a tenyérnek, simább, puhább. Levelei sem zörögtek. Még egy könyv és még egy. De az illusztrációknak is csak a körvonalait láthattam. A betűkből annyit sem, hogy milyen nyelven voltak írva. Végre — a tied: a két kezemben! Már jó anyagillatáról ráismertem. De a finom bőrkötésen a mosolyaidat, tétova fintoraidat is, ugyancsak a tenyeremben. Gondolhatni, milyen szorongással vittem az ablakhártya világosságához. — Első fejezet — hámoztam ki torkom du- gaszoló szívlökések közt. Amikor a gleccser fölött a tükrös kis petróleum-lámpa, mely a Nap uralmát volt rendelve folytatni, ellobbant; halk, de az óriási űrben mégis döbbenetesen hangzó pöffenés- sel. Miért megkezdhetetlen olvasmány? Honnan ered a vers elolvasása után bennünk maradt bizonytalanság, nyugtalanság, félelem? — hiszen, úgy tűnik, egy egyszerű olvasói élmény kapott költői megfogalmazást. „Hallottam” — „láthattam” — „ráismertem” — „vittem” — „hámoztam”: sztereotip fokozatai a keresett könyvvel való mindenkori találkozásnak. Mégis, a címben szereplő fosztóképző, az e hangok egyhangúsága, a mássalhangzók ütközése (megkezdhetetlen), az ige cselekvőkészségének főnévvé merevítése (olvasmány) jelzi már, hogy egy zárt, lehetőségeiben erősen redukált versvilág küszöbén állunk. A „Csak ne olyan türelmetlenül!” — felszólítás mindjárt a vers elején csökkenteni, távol tartani, szinte lebeszélni akarja a mozdulatot. Másodszor is felhangzik („Nocsak, nocsak”), és bár érezni belőle egy kis kedveskedést is — mint amikor egy régen várt találkozáskor örömünket, meghatottságunkat zavarunkban palástolni akarjuk, hiszen nem véletlen az asszociáció iránya: könyv — asszony-arc — anyámé? — ennek ellenére a hangforrás ismeretlen eredete titokzatosságával kellemetlen érzést kelt bennünk. Fokozza ezt a rossz világítás, 63
