Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - SZEMLE - Seres József: Aczél Géza: Másnapos freskó
lek is. Az első ciklus (Fészekrakók) a költő egyéni életén szűri át a világ dolgait. Feltűnő benne a tömör szűkszavúság, ami persze erény is lehetne, de az élmények mélyebb megragadása csak néhány versében sikerül (Fészekrakók. Fagyöngy, s talán még az Éjszaka). Ezekben valóban a remény és a cselekvés vágyát s a helytállást érezzük tömör, továbbfénylő képekben. A ciklus többi versében a reménytelenség hangulati vagy szürrealista képei s távoli asszociációk teszik a hatást már-már reménytelenül lehangolóvá. Tematikában, eszmeiségben, sőt formában is szokványosnak érezzük a második ciklus (Mi görögök) verseit. A reményt végleg elvető harmadik ciklusban (Fohász a szemekhez) már gyakran dadaista szófűzésekhez vezet a tömörítés. Vagy talán ezzel is a reménytelenséget, a jövő perspektívájának hiányát kívánná aláhúzni? Lehet, de a dadaizmus feltámasztása úgy hiszem, ma már semmiképpen sem lehet előrevivő. Utána ugyan a Paletta című ciklusban a huszadik század modem festészetéről, illetve festőiről (Munch, Picasso, Chagall, Modigliani, Rousseau stb.) ad többségében találó, jellemző képeket, de a költő számára nyilván legfontosabb a befejező nagy ciklus ((Másnapos freskó), amelyről eddig is legtöbbet szóltunk, ismét nem megnyugtató, bár bizonyos jelek arra mutatnak, hogy ezek az áradó, gazdag, gyakran víziószerű képek a költő alkotásmódjának, sőt szemléletének újabb irányát jelzik. Az Operált borítékok című vers szorongással telt, mégis könnyen szárnyaló képei erre mutatnak. Hiszen ő maga az, akit a kórházban operálnak, s a viziós sorok mély, valós képet adnak az érzelmek és tények bonyolult halmazáról. Kár, hogy éppen a kötet befejező, nagyobb lélegzetű verse (Nagy lomha elégia) torkollik ismét torz tisztázatlanságba. íme néhány sora bizonyítékul : „rettenetesen mozdul a kor a zengő vas világban verseket döcögő ómagyar fiúk mondom nektek: minden hiába szelepet vonalzót vagy nincs feltámadásunk” Kétségtelen, hogy Aczél Géza, mint minden valamirevaló költő az élet titkait keresi, s ma divat a lemondás, a reménytelenség és a magányérzés. Láttuk azonban, hogy Aczél Gézánál ezen gyakran átüt a tisztultabb realitás, a való élet titkainak, rejtett utainak kutatási láza. Bizonyos, hogy Aczél Géza előtt biztató perspektívák nyílhatnak, ha meri a jövőt nem a pusztulásban, hanem az élet mindig megújuló áramlataiban is keresni. (Szépirodalmi, 1975.) SERES JÓZSEF 571
