Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Hurokban
Neki lett lakása, balatoni telke, Trabantja! Ezek puffasztották benne a „többnek látszani”-aikarást? — Kuincz vagyok, a kormánytól — csak félig volt vicc ez a bemutatkozás. — Besoroltam a miniszterhelyettes mögé. Mondom a Tibinek: húzd ki magad, hadd higgyék, hogy oda tartozunk mi is! Szerette, ha az utas ellenőrizni ment vidékre. Hatóságként lépett volna fel a bukósisak nélküli motoros, a lakott területen megengedettnél gyorsabban hajtó mazsolával szemben, ha utasai hagyják. Parkolási díj elleni talizmánt könyökölt ki az illetékesektől, nyomtatott papírlapot, melyen szerepelt a „megyei” szó is. (A jegy ellenében egyébként visszakapta volna a pénzt a munkahelyén.) Nem tudta, hogy névrokona egy halott írónak. Kapcsolata a kultúrával a könnyű szórakozás szintjén maradt. „Apollónia, Jolán, Pista” — lopta közénk kedvenc nótaénekeseit keresztnevükön olykor olyan váratlanul, hogy megkérdezték tőle: Milyen Apollóniáról beszélsz? Ha énekelt, rezegtette a hangját: „A Pista szintígy bazsevál a rádióban.” W. egyszer kioktatta: „Csak tiszta forrásból!” Könyvet nála — unalmat űzendő, mint B. kollégájánál — senki nem látott soha. Pedig gyakran kellett várakoznia. Maradt — ha talált rá partnert — az intrika, vagy a végtelenbe nyúló szájtépés autókról, nagy eszemiszomokról. Ha tapintatlanul filozófiáról, politikáról, művészetről beszéltek utasai: agresszívvé vált. Megtorlás volt, amikor B. Zsuzsa kolléganőnkből is sikolyt röppentve átrobogott egy várandós asszony előtt? És amikor az M. Erzsi találta kölyöksünt addig dobálta kaviccsal, amíg az fel nem fordult; megtorlás volt vagy szellemi éretlenség-jelzés? Ha valaki elaludt, addiig manőverezett a kocsival, amíg az illető előre, oldalra döccenve fel nem ébredt. Életveszélyesen vezetett. Fittyet hányt a követési távolság betartására: centiméterekre megközelítette az előtte haladó járműveket. Jaj, ha a kamion vezetője a fékre lépett volna! — De sz... színetek van! Az én életemet is kockára teszem, mit ijedtek be? Stoppost nem vett fel — „egyszer az egyik kollégájának elemelték a töltőtollát” —, de mindig lefékezett a közelükben, hogy aztán gázt adva „megfésülje a tollúkat”. — Az ősembernek meg Kodálynak volt ilyen haja! Egy „Kodály-diajú” motorost leszorított az árokba. A figyelmeztetések leperegtek róla. írásbeli jelentés ment a magatartásáról... A hurok rádiusza még alig csökkent. De egyet-egyet rántott azon a zsinóron. Mert halálokká nőttek a rendezetlen viszonyok, ez sajnos utólag világosul ki. Sajátjának tekintette a vállalati kocsit? Elviselhetetlenül bánt az utasok által autóba invitált vendéggel, aki udvariasságból vállalkozott az utas kalauzolására. K.-t a főnöknél próbálta áztatni, mert az egy volt kollégát ültetett a kocsiba. Egyszer csak kiderült: a vállalati Volgával — magánautózik is. Az utasnak ezután kötelességévé vált a megérkezéskor leolvasni, menetlevélre írni a kilométeróra állását. Néhány napos fekete hallgatás volt a rekciója. Aztán egy reggel az útirány megadása után ezt mondta: „Ahogy a kedves utas parancsolja!” A lámpalázas színész hangja volt ez? Metamorfózis-eredmény? Kerültük egymás tekintetét. Akkor már kései volt a hunyászkodás. A létszámleépítésnél ő lett az első. Régi munkahelye még beajánlotta az útépítő vállalathoz. Meg sem melegedett 536
