Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Hurokban

Jött onnan, ahol: „Ekkora szamócák teremnek, mint az öklöm, ni!” A többitől jószerével csak ennyivel különböző, Dél-dunántúli faluból. Életállomásai: gyenge eredménnyel elvégzett nyolc általános, inaskodás a gazdálkodásban, katonaság, gépkocsivezetés, nősülés, városbaköltözés.

Alapviszonyok — többszörös nagyításban.

Családi élete az idegen szemében felhőtlennek tűnt.

— Bemegyek az ékszerboltba; egy hónapja keresek az asszonynak valami guszta köves gyűrűt születésnapjára.

— Kiscsillagom azt mondta az este: „Apu! Holnap siess ám haza!”

Lett ezerötszáz forintért gyűrű születésnapra. „Kiscsillagom” sem várta az apját hiába korán.

— Tiszta kitűnőt hozott a gyerek megint. Vettem neki egy biciglit!

Siófokról — ha arra jártunk — minden alkalommal kenyeret vitt haza, Ott

az átlagosnál finomabbat sütnek az áruháznak.

— Először beugrók hozzánk; ne egyék tovább a keményet! Majd utána hazafuvarozlak benneteket. Rendben?

A feleségéről csak olyan szavakat hallottam tőle a kocsiban, melyek Zep-gel kezdődnek és bb-vel végződnek. De:

Tüzet oltani moslék is jó!

Azaz: minden férfi megérdemli, hogy odaát az orrára húzzanak valami szorosát, ha egyetlen félrelépési alkalmat elszalaszt! A molettnél tíz-tlzenkét kilogrammal teltebb nőkre dudált rá csillogó szemmel.

Feljött hozzám, mikor az asszony nem volt otthon. Hát nem a díványon felejtette a haj csatiját?

— Mire kiértünk a városból, már előremáiszott mellém az első ülésre. Nem volt rajta csak bugyi meg melltartó ...

— Küldött egy aláírás nélküli üdvözletét a Balatonról. Megértem otthon bebeszélni, hogy kollégától kaptam.

Viszonya a munkához fokozatosan romlott. Gyanítom; engedékenységünkkel ludasak vagyunk ebben mi, utasok is.

— Hosszú nap lesz? — kérdése lassan már pótolta az „adjon istent”.

Pedig „hosszú napok” a téesz-szervezés óta nem voltak.

— Kiscsillagom megkérdezte az este: „Korán jössz, ugye?” — ez nemcsak családi hűségnyilatkozat volt, de apelláció hozzánk, apatársakhoz.

Ebéd utáni sztereotipiája: „Most már ettünk, ittunk, felőlem akár mehetünk is haza...” Mert: „A munka nemesít. De hol van manapság szükség a nemesekre?” Így aztán: „Ha fizetgetnek, csak dolgozgatok.” (Pedig nem keresett rosszul.)

Kapcsolata a pénzzel: nála fiadzott a forint. Szaporodhatott is, hiszen este csak sötét csillár alatt nézhetett tévét a család! Kiszállásokon ott ebédelt, ahol 50 fillérrel kevesebbet kértek a túrós csuszáért, vagy a babgulyásért. A nyereség értékét nem csökkentette a szemében a zsírpecsétes asztalterítő, az össze- köpdösött padló. Módjával tarhált is: palántát a kertészetből, alkatrészt a gépműhelyből, tápot a tsz-raJktárból. (Az anyja hízókat nevelt nekik falun.)

Nem ment a fejébe, miért költözött albérletbe szüleitől az önállóságra vágyó fiatal utas.

— Értelmes dolog ez? Így kétfelé megy a pénz!

Ha a fiatal utas százasnál kisebb bankjeggyel fizetett ebéd után, Kuncz nem leplezett elégtétellel:

— Miből menne ez haza, ha lerobbanna a kocsim?

535