Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Simonyi Imre: Sírirat (vers)
Sírirat G. E. munkaszolgálatos fejfájára (Élt 42 évet. Barátom volt) meghaltál hát barátom — magaddal vitted szorongó életed hátralévő részét és a még ezután következő esték gyógyulásos reményeit — magaddal Vitted a szelíd korhol ást — magaddal együgyű intelmeid — én rászoruló nem látom soha többé szemeid cinkos villanását lompos járásod s a novemberi hajnalokra deret szitáló fürteid — már sohasem érzem kemény ölelésed a szívig markolót (annyi ölelés hiányát pótolcn ahogy vállamra tetted békítő tenyered) ha voltam lázadó gaz rend hazug szó gyávult szív áruló elme torz hiedelmek ellen öklöt ráztam a nyomorult egekre s szemközt köptem a képmására rondított embert érdemelten — érdemeden ó hányszor idéztem diadalmas ősök bátorító példázatát — s tiéidet is! — atyádfiai akik voltak: küzdelmes eleid — Ézsaiás! — hörögtem „dühöngő vénember” ... — Dávid! — rikoltottam — a parittyás! „ki fegyvert fog fegyver által vész el” ... — Sámson! — „bujálkodó erőművész” ... — Jézus a korbácsos isten! — „csák egy ács mániás fia volt” ... „nem rossz az ember” — dönmögted ha ordítottam: tűz van! végveszély! jön az ár! s: hogy mindnyájatok félelmét reszketem! mert oly kor hurkolcdik nyakunkra immár melyben az áldozat — hallod! — az áldozat sem különb mint a hóhér: 527
