Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Simonyi Imre: Sírirat (vers)
húsz meztelen ihátú alázat fonhat osalk korbácsos dölyföt s nyúlként áramló rettenet bátorít orwadász önkényt „nem rossz az ember” — imádkoztád — minden oldalról bekerítve a módszeres gonoszság s a következetes butaság szögesdrótjával — s hogy bennem már az eliviselhetőség határain vonyitott a lélek: „nem rossz az ember!”: — bődültél vissza rám vágcbaromként vagonba zsúfolt, aki voltál — „nem rossz” ... — szórtad a jóreménység magvait aknára hajszolt, még ott ás, Ukrajna mezőin — „nem rossz” ... — dadogta az eszelős szelídség bátyád kasztrált hullája felett — „nem!” ... — vont be hályoggal az iszony, élőhalott, amikor megtérvén a régi házba gázkamrák fojtogató füstjét egybekavarta az alkonyi szél kenyérillatú szüléd emlékével — s ültünk csak kettesben ott a verandán ama utolsó vacsorán a kihűlt ürüpaprikás felett s nem volt szavad már — megbocsátó s nem volt szavam már — békétlen: hatezer óv rettenetébe ezer esztendő iszonyata neműit a zsandárfülű szeptemíbervégi éjszakában s nyugszol már szegény bizakodó — — nyugszol!? — beledbe vájnak éhes férgek kifolyt szemedbe pókok szőnek s lásd bennem ds gyávul már a szándék nyársra húzni az első eliibém kerülőt — egyetlenegyben! — gyalázatos ősén s nemtelen ivadékán egyként állani bosszút miattad — meghaltál hát (barátom az élő pedig él kortyolja borod táladba márt, öleli szeretőd viseli ruhád s a szégyent hogy ezt tették hogy ezt tehették veled velem velünk 528
