Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 6. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)

berekre vigyetek halált. A saját hazájukban, a maguk búzaföldjén. Hányszor elmondtuk, istenem hányszor, magára emel kezet, aki ártatlant üt meg. A fiú szerezni akar, iaz anya megtartani. Mért nem 'maradhattok végig a szoknyánk mellett, hogy vigyázhatnánk rátok! Esténként, ha megvacsoráztam, hallgatom egy kicsit a rádiót. A kerti szé­ket odakészítem a kemence mellé, megvárom a híreket, megmosakszom. Nehe­zen sikerül már ez is, de mindig kitalálok valamit, hogy könnyítsék a helyze­temen. Ha kihajtottam a macskákat, és a külső ajtót a vaskapoccsal magamra- zártarn, leveszem a kendőt meg a felső ruhámat. Jó langyos vizet készítek a lavórba, megmosom az arcomat, a kezemet, a váltamat, a hátamat, le egészen a derekamig. Jól ledörzsölöm magam az összesodort vizes törülközővel. Utána a száraz ledörzsölés következik. A lábam estére mindig nagyon megdagad. Jobban nemigen fáj, mint nap­pal, de ilyenkorra már annyira megmerevednek az izmok, hogy épp elég a konyhából a szobába bevánszorognom. Csak az első mozdulat nagyon nehéz meg a fájdalmas, a többi már kibírható. Ha nem nyugszik bele az ember a helyzetébe, ha segíteni próbál magán, az orvosságtól is, meg leginkább attól, hogy ki akarunk fogni ezeken az öregséggel járó bajokon, mindjárt bizakodób­bak leszünk. Ilyenkor még arra is van erőim, hogy a vizet feltörüljem a kőről, helyére rakjam az edényeket. A lemosástól kicsit megkönnyebbülve, megnyu­godva megyek be a szobába, ahol ekkorra már melegebb van, mint a kony­hában. A nyakereimnek határozottan jót tesz a törülközős masszírozás, a lábamat még javítgatnom kell lefekvés előtt. Bedörzsölöm szesszel, beborogatom. Be­szedem az orvosságaimat, a vérnyomás ellenit meg a szívnek valót. Vízhajtót éjszakára nem veszek be. Amikor betakarództam, eloltom az éjjelilámpámat és megpróbálok aludni. Ha sikerül hamarjában elszunnyadnom, jó lesz az éj­szakám. Ha nem, akkor még éjfél után is azon gyötröm magamat, hogy miért kell az embernek egyedül megöregedni. Néha az is előfordul, hogy nem gondolok semmire, csak figyelem, ki megy el az ablak előtt. Ha megismerem a kopogásáról, nyugodt vagyok. Ha valaki rendes tempóban ballag a járdán, még ha idegen, sem izgatom magam. A lo­pakodó meg a futó lépések nyugtalanítanák. És ha az udvaromról vagy a há­zam mögül hallatszik a zaj. Félti az ember öregen is az életét. Ezerkilencszáztizennégy augusztusában értünk Pancsovára. Rengeteg épü­let körül, a hatalmas udvar végéig feltéglázva. De hogy mekkora parasztgazda­ságba kvártélyoztunk be, azt csak reggel láttuk. Akkora csűrök, hogy 50—100 ember jön ki belőlük. Olyan asztagok, hogy 200—300 mázsa búzát is ereszt egyik-egyik. Szombaton érkeztünk, vasárnap délután jön kapitány úr Herschan. Nagy bajuszú, ügyes kis ember volt. Megáll az udvar közepén, int, menjünk köze­lebb. Már ne haragudjanak, emberek, de önként jelentkeztem a századdal a Ci­gány-szigetre. Zimonynál támadnak a mieink, magunkra vonjuk a védelem erő­it. Anélkül, hogy értettük volna, mit jelent a Cigány-szigeten magunkra vonni az ellenség védelmi erőit, nagy hős módjára mondogattuk, jól van, Kapitány úr. Éljen a Kapitány úr! Hétfőn reggel sorakozó. A kapitány úr ötven jelentkezőt kért. Ha baj nem lesz, estére megjövünk. Ki jelentkezik? Mögötte álltam. Azok emelgették a kezüket, akikkel szembe nézett. Mutogatni kezdett, maga is, ma­518

Next

/
Thumbnails
Contents