Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember (elbeszélés)
nézte a sütőt, és azt mondta, ha elvisszük hozzá, 250, ha neki kell ide-oda futkosni, 300 forint az ára. Soikallom, Dorogi úr. Egyhavi özvegyi járulékom az nekem. Ez az ára, néni. Az én nyugdíjam se olyan sokkal több. Tizenhat évet dolgoztam az apám mellett, húszat Pesten, és csak 2600-at kapok. Mi ez ahhoz képest, hogy a takarítóasszonyok a téeszben havi 3 ezret keresnek. Elmennek 8-ra, hazajönnek 5-re, és annyit kapnak, mint egy jó szakmunkás. Vagy itt a szomszédja, a takarmányos. Már a harmadik házat építi. Kicsit elszomorodtam. Ez az ember itt nevelkedett közöttünk a faluban. Itt lett Dorogi úr. Kertes háza van. A gyermekeit kiiskoláztatta. Itt is akar meghalni, de neki a paraszt máig az, akinek iparos úrként megszokta. Csöndesen annyit mondtam, az országnak szüksége van a tiszta magtárakra, meg arra is, amit belehordanak. És az a három ház, amit a Károly szomszéd épített... Tudja-e a Dorogi úr, hogy abban a három házban a három családja lakik? Aki becsületesen szerzi a házát, nagyon meg kell ám annak dolgozni azért. Olyan szép idő kerekedett mára, amilyen ritkaság novemberben. Alig néhány bárányfelhő az égen, ereje van a napnak is. Jó lenne, ha kitartana. Bemeszelném a ház elejét meg a hátulját. Jobban ellenállna a télnek, mint így viharrongáltan. Nézem, nem jön-e valamerről jele a rossz időnek, meleg fuvallatot érzek, a macskák meg a kút körül játszanak. Az idősebb cicám elpusztult a tavaszon, meghagytam egyet a fiatal macska gyerekei közül. Legalább melengetik egymást a télen. Csak lesz annyi eszük, hogy összebújva aludjanak. Húsz kiló darabos meszet küldött a kisebbik lányom Pestről egy jól záródó műanyagdobozban. Indulnék érte a kisszobába, amikor rémült nyávogást hallok az udvarról. Az anyamacskát érte valami? A kismacska is nyávog, csakhogy az ő hangja sokkal elhalóbb. Sietek ki az udvarra, az anya elémszalad, de már ugrik is fel a kútkávára. Néz le a mélybe, ahonnan a kismacska sikoltozása hallatszik, és felelget. Kihalásztam nagykeservesen a körbe-körbe úszkáló kismacskát, megtörülgettem a kötőmben, kitettem a napra. Az anyja azonmód nekiállt nyalogatni a se holt se eleven kicsit. De gonosz ez a kút. A fiam kisgyereke is éppen így remegett, amikor kihúztuk. Még a szája széle is fehér volt, de az ijedtségen meg a zúzódásokon kívül más baja nem esett. Akkor került rá fedél, de most, hogy a vihar tönkretette, megint nyitva a halál kapuja. De furcsa. Az élet meg a halál szerszáma egy. Kocsi állt meg a nagykapu előtt. Kihozatta a sógor a lemezt a tetőre. Azt a helyet akarom meggyógyítani vele, ahol a veranda meg a gang cserepei találkoznak. Elég lesz? Elég. Kettőt hoztam. Két méter 54 a hosszuk, a szélességük 128 centi. Jó vastagok. Ötvenkét kiló a kettő, 462 forint 80 fillérbe került. A fuvar 50. Csakhogy kaptál. Üzenek a Piri fiainak, majd ők felrakják. Lefestjük előbb. Valamivel le kéne maratni a rozsdát, nénje. Jobban megfogná a festék. Nem lesz könnyű meghajlítani, de kitart, amíg mi élünk. A sógor hatvanöt éves lehet, én már a nyolcvanat is elhagytam. Annyit mondtam, a kút még hátra van. Nern tudom, mikor ér rá megjavítani a Márton úr, pedig már nagyon elkelne Képzeld, beleesett a kismacska. Hisz ott nyalogatja az anyja a napon. Harmadjára sikerült kimerítenem a vödörrel, de akkor már nagyon lassan úszott. Tenyerébe veszi a sógor a kismacskát, nézegeti, nevet. Na, azt mondja, neked nagyobb szerencséd volt, mint Márton úr öccsének. Nem lesz semmi abból 516
