Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - Kósa Csaba: Ipi-apacs
kályhával, és a diófából ácsolt könyvszekrénnyel, ahol báró Jósika is ott guny- nyasztott, s akitől egy sort sem olvastak, de maguk között barátságosan csak Józsinak becézték. Este, amikor Tomcsányi még mindig visszhangzó sikere után beszédültek a tanterembe, a villanyégő fénye egyenesen a könyvszekrényre futtatta a tekintetét. Nézd csak a Jóska, a tizenhat kötetével! De a falak összezsugorodtak, eltűnt a dobogó, s amikor közelebb lépett, látta, hogy politúrozott, üveges könyvszekrény cserélte föl a régit, s Jocó báró még egy aranyozott betűt sem hagyott maga után. Érdekes: a feltüzelt, öreg padok is hiányoznak, igen, egyetlen pad sincs ebben a teremben, egyetlen régi pad sem. Egymásra halmozott, fémlábú műanyaglapok a dobogó helyén. Bal oldalon, a dobogó bal oldalán volt az ajtó ... de hol a dobogó? És a három lábon terpeszkedő fekete tábla, mellén hasított sebével, melyen megbicsaklott s felsírt a kréta? — Lerajzolom neked a szigetet... Lerajzolom, jó? A pálmafákhoz zöld kréta kellene, de azt a tanító mindig magánál hordja. Az öböl ölén forró port szitáló homokdombokhoz a sárga ... Kinn az udvaron dobognak, kiabálnak. Már az ecetfa törzsénél járhatnak. — Nem jössz te! — mondja hirtelen Erzsiké és odébb húzódik. A gerincén fut végig a fájdalom, aztán, mintha a kisujjába akarna bújni. — Nem jössz te ... A tanító fia vagy ... — Nem érdekel a tanító! — És ha megver? Ha megpálcáz? — Ha agyonver is! Nyikordulva mozdul az iskolaajtó, kopasz gyermekfej gömbölyödik a résben, aztán boldog üvöltés az ecetfa törzsénél. Ipi-apacs egy kettő! Le vagy verve! Nem kerestél, le vagy verve! Gyertek elő, le vagytok verve! Ellépett Tomcsányi ágya mellől, lába előre-hátra csúszott a pepita papucs nyirkos, hideg hasában. Reggel majd, ha lesz idő, s miért ne lenne, a lábát a csap alá tartja, a tábori csap alá, s csurgatja rá a friss, hideg vizet, míg el nem fagy a csontja. Egyszerre megtorpant. Mint valami rozsdás kerékpárlánc, megszólalt az ajtó; igen, ott az ajtó balra, persze, hogy ott kell lennie ... Kövülten állt az ágy lábánál, még a fejét sem húzta le. A Furulyás libbent végig a fal előtt, kibontott haja a derekát verdeste. Mögötte lábujjhegyen erőlködve, nehézkes törzshimbálással a gépkocsivezető. Hosszan, sokáig kínlódott az egyensúlyával míg az ágyig jutott, végre lehuppant, de ugyanakkor, még az előbbi mozdulat szelével feldöntötte a terembe állított fogast. A zajra felriadt Tomcsányi; fél könyékre támaszkodott, előre csüngő haja fekete csíkokat rajzolt az arcára. —- Tudod hol itt a budi? — brummogta segítőkészen. — Nem tévedsz el? Aztán a hóna alól, hasra fordulva, félálomból: — Megtalálod a budit? Nem hallod ... a budi... 45
