Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Kim Vaszin: Mari követek Moszkvában (elbeszélés)
Az asztalok körül zajongott és hullámzott a nép. Az embereket szétlökve csinált utat gazdájának, a kövér bojárnak egy robusztus szolga. A sovány, állástalan pópácska foltos reverendájában oldalvást vergődött a tömegen keresztül, s irigykedve nézte szerencsés társát, a nehéz subájában zsírtól ragyogó, hájas pópát. Ugyanitt orrhangon énekeltek a koldusok, és óbégattak a félkegyelműek meg a nyomorékok. Azokban az években sok megcsonkított és nyomorék élt szerte orosz földön. A nyomorultak sorfala mögül hirtelen bemázolt képű, álarcos igricek ugrottak elő kiáltozva, visítozva, s a tömeg helyeslő kiáltozásaira táncba kezdtek. Kovázs mondogatta társainak, miről énekelnek az igricek. Az igricek pedig az orosz falusi fajankónak a gonosz idegen felett aratott győzelméről énekeltek. Dicsekedett az idegen, hogy félkézzel is legyőzi bármelyik orosz daliát. Sértette ez a moszkvai fejedelmet, s megparancsolta, hogy küzdjenek meg az idegennel. Megijedtek a bojárok a küzdelemtől, a fejedelem bátor harcosai sem akartak megvívni vele, s végül is egy egyszerű parasztnak, egy falusi fajankónak kellett kiállnia vele. A paraszt meg egyszeribe földhöz teremtette az idegent, úgy szégyenítette meg az idegen birodalmat. Akkor a moszkvai fejedelem így szólt: „Megbecsülöm a parasztot eztán, jutalmazom a parasztot eztán, díszlakomára meghívom, díszvendégnek meghívom, pökhendiek helyébe ...” — De jól fújják az igricek! — Ez igen! De nem tetszett ám mindenkinek az igricek dala. — A hívek még a miséről sem jöttek ki, ti pedig már nótáztok, az embereket nevettetitek! A monostorok pincéjébe veletek, átalkodottak! — köpött egyet a kövér pópa. A bojár is megfordult, és hosszú botjával megfenyegette az igriceket. — Na nézd, még mit akarnak ezek az eretnekek! Még hogy titeket megbecsülni, toprongyos népség! Ostor meg bot kell nektek! Valahonnan fegyveres őrök kerültek elő, villámgyorsan megszűnt a dal, az igricek leengedték hangszerüket, elvegyültek a tömegben s eltűntek. Zavartan hallgattak a mari követek. Nem szeretik Moszkvában a vigasságot. Tovább mentek. A kereskedők sorai mögött, a fapalló körül különösen szorosan állt a nép. A fapallón egészséges, fekete szakállú, feltűrt ujjú kamaszlegény magasodott, mellette egy drágasubás íródeák olvasta fel a piros pecsétes papírt, tőle kicsit oldalvást elcsigázott paraszt térdepelt összekulcsolt kézzel. — Az uralkodó parancsát olvassák — mondta kísérőjük —, megjutalmazza az uralkodó a falusi legényt. A deák befejezte, aztán odébbment; valakinek meghajolt, aztán eltűnt a fejek mögött, s a fekete szakállas kezében megvillant a bárd. A tömeg megmeredt. Az elítélt felsikoltott, tompán zuhant a bárd a súlyos vérpadra, s egy pillanat múlva a hóhér felemelte a paraszt véres fejét. 489
