Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - Kósa Csaba: Ipi-apacs
KOSA CSABA lpi-apacs Éjjel negyed kettőkor felébredt. Nehézkesen megfordult, a vaságy nyöszörögve panaszolta a korai ébresztőt. Sűrű, meleg olajszagot hortyogott a levegő. Leeresztette a lábát, mezítelen talpával tapogatózva kereste a félcipőjét. Rövid próbálkozás után elkedvetlenedett; ült mereven a matracon, nem tudta eldönteni, hogy felálljon-e vagy visszafeküdjék? Valaha a kérezkedésnek megvolt a maga módja, s akkor minden nagyon egyszerűnek látszott. Kisszükségre? Jó. De igazi rangja a nagyszükségnek volt, azzal még a kertbe is ki lehetett szökni, a méhekhez... Eszébe jutott, hogy soha nem mert csalni. Kikérezkedni csak úgy, mert a friss tavaszi levegő vadított... Ahogy utánagondol: meg sem fordult a fejében ez a lehetőség. A gyomorcsikarást és a füllentést később tanulta meg, amikor elkerült innen. Erőltette a szemét, próbált tájékozódni. Az ajtót ebben a pillanatban éppúgy el tudta képzelni a háta mögött, mint az orra előtt. Kimenjen? Visszafeküdjék? Lassan ritkult a sötét, szürke szálai vékony hálóvá nyúltak. Egyszerre súlyos számyesapással megrebbent a könyvespolc függönye, s hosszan, bársonyosan verdesett a bordó-kötésű könyvek felett. Emelte a kezét, szőke fonatával pamutpuha korbács fonódott rá. — Jössz elő? — Baljával a függönyt cibálja, másik tenyere a számot csattogtatja a polc fenyőszálkás oldalán. — Engedd már, fáj! — Gyere ki, megvagy! — Eltört hajszálak a markában. — Bújsz mégegyszer? — Nem bújok ... A szomszéd ágyon Tomcsányi hevert. Háton feküdt, mellén összekulcsolt kézzel szuszogta a mennyezetre a vacsora-gőzt. Előreugró, hegyes orrán, mintha pók ülné meg, homályosan felnagyult bibircsók. Hirtelen felkönyökölt, gyanakodva, gonddal rábrummogott: — Tudod hol a budi? Ezzel a mély bőgéssel árusította a Mississippit is, az Öregember Folyót, ezzel a felriadó figyelemmel csaholta körbe az egész reá bízott csoportot. Igazgató, szervező, számvevő tiszt egy személyben. A Furulyás Orrszarvúnak nevezte, a szemmel látható ok mellett jól ismervén a mindenkori csörtető, lerohanó viselkedés kellemetlenségeit. A címhez a Bűvész is lelkes hozzájárulását adta. Tomcsányi viszont tudta, hogy nélküle semmire sem mennének, s ezért nem kívánt változtatni a viselkedésén. „Egy — mondta, amikor eligazítást tartott — alaptörvény. Előbb a gyomornak jár táplálék!” Csak aztán a szellemi eledel az agyaknak! Mindezt általában értették a fogadó bizottságok, gyorsan felfogták kőrútjuk új állomáshelyén is. „Utálom a rizses húst! — közölte röviddel meg41
