Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám - SZÍNHÁZ - ZENE - Nagy Alpár: Bartók Béla soproni kapcsolatai
gunk vagyunk hibásak, zenei, intellektuális fogyatékosságunk következtében, mert nem tudjuk követni a lángész magas szárnyalását... Vegye ki a modern zenéből azt, ami jó és szép, ami felemel és vigasztal, ami fenséges és magasbatörő, azt az abszolút értéket, amely a zenében mindenki részére megvan, akiből nem hiányzik a lélek, az intelligencia tapintócsápja. Az objektív kritikát bízza a szakemberekre.”53 Az újságban történő összecsapások fényesen igazolják, hogy a soproni közvélemény — akárcsak másutt! — nem fogadta egységesen, egyértelműen sem Bartókot, sem a modern zenei alkotásokat. Hódolt a művészeknek sznobságból, vagy tiszteletteljes, megmagyarázhatatlan elragadtatásból, becsülte azok világhírét, de általában értetlenül állott műveik előtt. (Gondoljunk arra, hogy a soproni zenei közvélemény eddig mindössze a korai Barók-művekkel találkozott, néhány „közérthetőbb” kompozícióval; még 1929-ben is az 1904-ben készült Rapszódia kerülhetett műsorra!) Az ünnepségek befejezése után — díszvacsorán — a Zeneegyesület tiszteletbeli tagjává választotta a szereplő neves-rangos művészeket.56 Bartók is a dísztagok sorában volt.57 Aláírása, amit a centenáriumi ünnepi közgyűlésen adott, a Zeneegyesület emlékkönyvében látható. Ekkor így jellemezték a nagy művészt: „Bartók, az átszellemült aszkéta muzsikus puritán ruhája alatt a szilaj férfienergia magyar nagyúri karaktere.”58 1929 után a reá való emlékezések is híjával vannak, műveit alig játsszák Sopronban. „1929 óta elmúlt egy negyedszázad, de kedvetlenül kell megállapítanunk, hogy Bartókot ma sem ismeri jobban a soproni dolgozók világa, mint korábban” — írta dr. Csatkai Endre 1955-ben.50 Ha eme tényt Sopron jeles ismerője, kutatója 1955-ben így látta, bizonyára oka volt rá. Mennyivel inkább így lehetett a felszabadulás előtt: 1930-—1945-ig! Ebből az időszakból csak néhány adatot sikerült felkutatni. VI. Akkor halt meg, amikor szabadságunk született Felszabadulásunk esztendejét soproni szempontokból Bartók-évnek nevezhetnénk. Politikai, társadalmi változások első időszakában veszítettük el a nagy művészt, a nagy embert; akkor halt meg, amikor szabadságunk született. Még életében olyan nyilatkozatot tulajdonítottak neki, amelyet az Amerikában élő, hányatott sorsú muzsikus aligha tehetett.60 Halála után két nappal gyászkeretes újságcikk adta hírül a soproniaknak: „Meghalt Bartók Béla”.61 A megemlékezést a következő mondat zárja: „A magyar demokratikus kultúra egyik alappillére az ő élete műve lesz.” Egy héttel később, a Magyar Kommunista Párt soron következő pártnapján Arányi István emlékezett meg Bartók Béláról. „Elmondotta, hogy milyen nagy veszteség a nagy magyar zeneköltő halála a magyarságnak, a magyar demokráciának. Bartók Béla egész élete művével szemben állt az úri Magyarországgal, a fasizmussal... Bartók Béla nem azoké, akik tudálékos képpel mondják: „nem értem Bartókot”, hanem a magyar népé, és azoké, akiknek győzelmét mindig várta: a magyar népi demokrácia harcosaié. 467
