Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám - SZÍNHÁZ - ZENE - Nagy Alpár: Bartók Béla soproni kapcsolatai
etude-ök és improvizációk. Ezek a művek kellően elő nem készített közönséget csupán visszariasztanak” — írta 1925. december 31-én, Budapesten keltezett levelében.21 A soproni magyar nyelvű napilapok mellett az Oedenburger Zeitungban jelent meg Kárpáti Sándor tollából hosszú méltatás német nyelven „Béla Bartók, der ungarische Reutöner” címmel.22 Az 1924-es szereplésnek jóformán semmi visszhangja nem volt a művészi életben, a soproni zeneéletben, a zenei előadásokban, az előadók repertoárjában. 1925. május 21-én zeneiskolai növendékhangversenyen hangzott el az „Este a székelyeknél” zongoradarab. Polgár Márta játszotta. Június 6-án a Modern Zeneművek Soproni Bemutató Ciklusának keretében a III. előadáson (Dalestély) Ruzena Herlinger, bécsi művésznő énekelte a Négy sirató éneket.23 IV. A harmadik soproni szereplés 1928-ban ismét Sopronban zongorázott Bartók Béla. November 6-án adta hírül a Felsődunántúli Hétfői Újság: „Bartók Béla oroszországi turnéja előtt Sopronban adja utolsó hangversenyét. Budapestről jelentik: Bartók Béla egy interjúban kijelentette, hogy januárban Oroszországba megy, ahol Harkovban, Kievben, Odesszában, Lenin- grádban és Moszkvában ad hangversenyt. Ezt megelőzően Sopronban adja utolsó hangversenyét az országban, amennyiben november 30-án Budapesten s december 2-án Sopronban hangversenyez.”24 A Soproni Hírlap másnapi számában25 vastagon bekeretezve olvasható az alábbi szöveg: Vasárnap, 1928. évi december 2-án a Kaszinóban Bartók Béla zongora-estélye az anya- és csecsemővédő egylet javára. Jegyek Blumnál. A november 29-én megjelent Soproni Hírlapban a „Napi Hírek”-ben ez állott: „Bartók Béla, aki több hónapra külföldre megy hangversenyezni, vasárnap a Kaszinóban tartja egyetlen zongora-estélyét.. . Eljön ide Sopron városába, hogy itt búcsúzzék az édes magyar anyaföldtől akkor, amikor a kötelesség hosszú hónapokra elszakítja tőlünk . .. Oroszország, Anglia, Németország, Dánia, Hollandia, Olaszországba megy hangversenyezni, hogy hirdesse a magyar zenét, a magyar tudást... ... soproni műsorán Ciaia, Scarlatti, Beethoven, Kodály és Liszt művein kívül saját szerzeményeit hozza.”26 A Sopronvármegye ugyanezen a napon27 a Hírrovatban nagybetűs kiemeléssel közölte olvasóival: „BARTÖK BÉLA zongoraestje december hó 2-án a Kaszinóban.” (Ezt a kiemelt mondatot láthatjuk nevezett újság november 30-i, december 1-i, 2-i számaiban is.) A Soproni Hírlap december 1-én közölte a hangverseny műsorszámait.28 Ebből megtudjuk, hogy saját művei közül Bartók a következőket játszotta: 461