Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - TANULMÁNY - Könczöl Csaba: A hallgatás szinonimái

mogja; de azzal, hogy nem hallgat el, hogy még a lehetetlenben, a nyelven kívüli versben is mondja egyáltalában e szinonimákat, — megteremti a Sem- mitmondás groteszk pátoszát.

8. Ha Juhász és Tandori lírai világának alapszerkezetét és párhuzamos leírás után most egymásravetítve összefoglalóan még egyszer áttekintjük, akkor — e szinkronizálási művelet eredményeképp — teljes élességgel tűnnek elő mind alapvető azonosságaik, mind legalább olyan lényeges eltéréseik.

a) Az Egy talált tárgy megtisztítása és az érett Juhász-époszok ugyanannak az alapvető világélménynek, a Lét Semmi általi fenyegetettségének talajáról nőnek ki.

b) A végiggondolás következetessége és tisztasága érdekében mindketten önmagába zárultnak, kiteljesedettnek tételezik a Semmi jegyében vegetáló, értelmetlen és eldologiasodott létet.

c) Mindketten a művészet világban való esélyein keresnek választ arra, hogy mik az ember világban való esélyei.

d) „Mit tehet a Költő?” — kérdi Juhász, és költészetével felel: a Semmi árnyékában élő, de a Semmiről mit sem tudó empirikus lét fölé emelkedhet, visszahúzódhat az ember-előtti természeti lét maga-tudatlan és célokat nem ismerő amorf tenyészetében, a való világ teljes pusztulása utánra emigrálhat, ott kezdve újra asszonyával egy félresikerült teremtés korrekcióját, vagyis egy új világ teremtését: egyszóval csak elmenekülhet, csak kiléphet, az értékek világát csak úgy tarthatja fönn, ha költészete Noé-bárkáján kimenti a valóságos létből, csak költő-emberből Költő-Istenséggé, szavaival a Mindenséget mondó és teremtő Mindenhatóvá növekedve van módja bármit tenni.

e) „Mit tehet a költő?” — ilyen kérdést Tandori lírai hőse már eleve nem tehet föl: hiszen ezzel valami kivételezettet, valami hangsúlyozottan értékeset, valami megkülönböztethető minőséget kellene állítani. Ezzel azonban saját legbensőbb világának törvényeit szegné meg: hisz ő „belülről” lát és láttat. Juhász „háromelemű” Kozmoszán belül — az empíria valósága, a Semmi vagy a Nem-lét, és a kettő közötti „transzcendens érvényesség” birodalma (amelynek egyedüli lakója a Költő) — az ő számára csak az első adott. így Tandori a lírai hőse számára adott értelmetlen, embertől idegen empirikus létnek a még lehetséges verseit írja meg.

f) A juhászi Lét alaprajzából következik a vele adekvát költői forma: az egyedül-hiteles emberi lét, a Költő, aki a Mindenségnek egyszerre teremtő szubjektuma és szenvedő objektuma, gáttalan és alaktalan bőségben, semmi más léttől nem korlátozva ontja ki magából váladék-teremtményeit. Ezt a verbálisán létrehozott vegetatív élet-masszát, mint a Létet helyezi szembe a Nem-léttel: az ebbe vetett hitet nyilatkoztatja ki retorikája, erre hivatkozva prófétálja a „bízva bízzál”-t — és miközben hihetetlen nyelvi erővel, eruptív fantáziával próbál reményt és hitet ébreszteni ez iránt az embernélküli természeti, tehát tisztán absztrakt, mennyiségi Mindenség iránt, miközben a Létet akarja mondani, — nem veszi észre, hogy az Embernélküli Lét: a Semmi szinonimája. Retorikája ezért válik tartalmatlanná, Lét-mondása Semmit-mondóvá, egész költészete a „retorika csöndjévé”.

441