Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - TANULMÁNY - Könczöl Csaba: A hallgatás szinonimái

g) Tandori hőse maradéktalanul belemosódik világa sivár szürkeségébe: hisz ezen kívül nem ismer másikat. Önmagában sem hord olyan emberi ,,szubsztanciát”, amely nélkül költészet nem létezhet. Ezért verseivel kiirt minden lényegi jelentésű, tehát világában érvénytelen „költői maszlagot" — és csak azt hagyja meg, amit a világ meghagyott a költészetből: kedélyes fecsegést, tudálékos magyarázkodást, vicceket és szórejtvényeket. Kötete: a költészet emberi jelentésének elnémulása utáni világ költészete.

h) Természetszerűleg merül föl ezekután a kérdés: vajon költészet-e még a Juhászé? Es költészet-e még Tandorié? Juhász a verset a Mindenség Szózatává, a Kinyilatkoztatásnak a Kiválasztott Költő nyelvén közvetített próféciájává alakította át — és ezzel a misztikusok látomás-leírásainak műfajába helyezte. Tandori a Semmi nyelvi modelljévé sorvasztotta el — és ezzel alulstilizált köznapi fecsegéssé oldotta szét. Mindketten csak egyes külsődleges, formális elemeikben (képek, egyes részletek, szellemes paradoxonok stb.) — de nem lényegük révén, és a legkevésbé valamiféle spontán katartikus befogadás aktusában élvezhetők: olyan vidékeken járnak, ahol a költészet már — mint Adorno a modern zenével kapcsolatban írta — ,,a megismeréshez jár közel”. Jelentős műalkotásokat minden korban csak a következetes művészi végiggondolás hozhatott létre. Korunk paradoxona, hogy a legkövetkezetesebb végiggondolok, a legjelentősebb művészek mind gyakrabban kénytelenek túllépni a hagyományos művészet-fogalom keretein, és harmonikus, tetszetős művészi alkotásokat egyre inkább csak a szürke epig'onok hada tud jó lelkiismerettel gyártani.

i) Juhász is, Tandori is a következetes végiggondolok fajtájához tartozik: megvan mindkettőjükben az a képesség, hogy anyagukban, a nyelvben bontakoztassák ki a világérzésükből fakadó következményeket. Ugyanazokra a létélményekre reflektálnak. De míg Juhász a „közösségi költőnek” az empirikus valóságon kívül helyezett attitűdjét szükségképp csak a Megváltásba vetett, de emberileg semmivel sem indokolt és így teljesen absztrakt hitével tudta feltölteni, ezért a Jövőbe vetett deklaratív hit és bizakodás nála afféle Godotra-várássá alakult. — addig Tandori elsorvadt és emészthetetlenül üres nyelvének legalább egy előnye van Juhász deus ex machinaként működő retorikájával szemben: a Semmit nem leplezi el grandiózus patyomkin-homlokzatokkal, hanem a maga tiszta nyelvi formájában, sterilizált alakjában adja. A közöny minden költői dekorativitással szemben legalább egy szempontból, egyetlenegyből még súllyal rendelkezik: a hiányoknak, a tartalmatlan roncs-formáknak művészi értelemben morális komolysága van.

E morális komolyság azonban ilyen világélmény talajáról művészi formák teremtésére már képtelen: egy tartalmas lényegi emberi alternatívákat nem kínáló valóság utópikus víziója elkerülhetetlenül csak egy művészet-nélküli valóság víziója lehet. Egy ilyen valóság lehetőségének adekvát művészi mo- dellálása csak egy módon történhet: olyan műalkotásokkal, amelyek saját anyagukon, saját deformáltságukon példázzák — a Műalkotás lehetetlenségét. A művészetnek egy efféle riasztó jövő lehetőségével is számot kell vetnie, hogy önmaga feltételes, utópikus belehelyezkedésével, vele való „naiv” azonosulásával tegye fenyegetően érzékletessé az ember e világgal való naiv azonosulásának perspektíváit.

442