Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Nemes Nagy Ágnes: Mennyi minden

Bámulok csak ennyi kincsen: mennyi minden, mennyi minden!

Mert nem a gulliveri kitalátorok vonják itt ki a napfényt az uborkából, s nem is Ilja gyűjti a rongyszedő kényszerével a szamováralkatrészeket, hanem a köl- tőgyermek-gyermekember üdvözli a földi létet a csodálat elementáris fölkiáltásaival, a lelkesültség oly fokán, ahol a csodálat tárgya már teljesen közömbös, mert egy toboz is a mindenség, a tárgyi gazdagság, az érzéki ragyogás pars pro toto rangú követe. A Nyári rajz viszont a megélés impresszióján túllépve az ísmételhetőség, az örökítő vágy megkísértése. A gyermekrajz „Ez itt a ház, ez itt a tó” sorára felel a verszáró „ez volt a ház, ez volt a tó” — olyan egyszerű az ötlet, mint egy hűtőszekrény vagy a halhatatlanság, mint az idő-gravitációból kitörő művészeté. A sokrétegű példázat eddig is hatolhat.

E két felsoroló-halmozó vers a gyermeknyelv kottázása (gyorsírása, magnózása!) formájában is bravúrosan poétizál, hiszen a majdnem-hű fordulatok, szintaktikai egyszerűségek emelkednek itt lírai monológgá. A megnevezésben a tárgy és szó majdnem-egyenértékü öröme munkál. A ritmikai és mondattani egybeesés spontán természetessége csak fölerősíti az élmény buzgalmát, az esztétikai intenzitás hitelét.

A kötetnyitó Budai utca mindjárt egymásba villantja a játéksíkokat: a nyelvi-képzeleti (rímes, ritmikus, ismétlő, metaforikus) játékra ráígér a valóságos játéköröm. Jellemző a versek élénkségére, ruganyos-feszült belső mozgására, hogy nem ejtik le végződésüket, s nem is törnek csattanóra, mintha „kiütéssel” akarnák meggyőzni az olvasót, elég a versek jó működése, szívverése- észjárása, a vágások-váltások szüntelen periodicitása, a gyors irányváltoztatások lüktető lendülete, a szekvenciás visszatérő-variáló kibontás.

Az ellenpontozó látás, a viszonyító ütköztetés a legtöbb vers karakteréhez tartozik. Az Őszi dongó ban az őszi zavart a tavasz-élmény kihagyásával szembesíti, nagyon is antropomorf ráérzéssel, az elkésettség filozófiájával:

Őszi napfény nagy fejed

zavarja,

kavarja,

nem szálltál te virágra, szálltál te csak avarra.

A csiga című nyolcsorosban a csiga-lét korlátáit feszítené szét, világlátni lódítaná a cammogót. A kerti tó című csupa kiismerhetetlen szín játéka. A Tó és fűzfa is két tartás (ha tetszik) allegorikus ellentéte. A Gondolj-rám-virág, a kötet egyik legmélyebb értelmű verse is ellentétező: a tagadó (tiltó) és az igenlő nyelvi formát, a kétféle felszólító alakot méri. s nem csupán nyelvújító szándékkal, sokkal inkább egy magatartási-érzelmi „igen” érdekében.

Mondókéi a műfaj jeles találatai. A villamosmegállói varázsszöveg a tréfás gyakoritok főnevesítésével keserű mulatságban oldja föl a várakozó topogást, a tartósított gyakorítást:

Áildiga és várdiga, járdiga és tánciga.

A Laboda-cím fényes pályafutásra tekint vissza Vörösmartytól Tamkó Siratóig. Mindkettőjük szatirikus zsánert írt. Nemes Nagy labodája köznév, dísznövény.

383-