Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Nemes Nagy Ágnes: Mennyi minden

Három rokon hangzású szó kontaminációjából parádés nyelvgyötrő mondóka épült, mesteri architektúrája méltó a versbeli pagodához.

Ritmikailag nincsen annyi újszerűség a kötetben, mint a Lila fecskében. Ilyen szempontból legérdekesebb a Tavaszi felhők és a Hólapátolás. Az előbbi nagyon szép vers, adoniszi-féle ötszó tagosokat vegyít más ütemkombinációkkal, megmértékelten hangsúlyos (szimultán) ritmusban. Az utóbbi pedig az életkép csupa-ismétlés gyermeknyelvi felidézése az ütemek beszédkövető hullámlökéseivel.

A gyermeki optika avatja szenzációvá a mindennapiságot. Tündökletes a kukások jelenése a narancs jelmezben, s abszolút gyermeki az állatkert asszo- ciálása, csak az illusztráció különössége, hogy a vízilóetetés képét ennyire elszabadítja, függetleníti, szó szerint érteti. Ugyanilyen köznapiság — bár egyre ritkább — a ló látványa, a róla készült állatvers kényes-fényes, méltóságos krétarajza azonban inkább vonuló szobor, vadgesztenyebarna, mitológiai lo- bogássai. A zárójeles megoldások is tökéletesen gyermeklírai közbeszólások:

Mentem volna eléje, elmaradtam mögéje, barna-fehér sál ja volt (úgy értem, hogy sörénye).

(Tarka ló)

A vers intonációja a névelőtlen tömörítés költői szabadságával („Ment az utcán tarka ló”) már kellően eltéríti a szöveget az esetleíró szabályosságtól, vagy épp a gyermeki nyelvbotlással emeli egyszeriben bálvánnyá a képet. Efféle köznapi tárgy a mégoly ünnepi kukuca-kalács is, sóvárgó ajnározása pedig igazi gyermekmonológ (Kukuca).

Eddig a lírai válogatás. A záróvers (Jeromos, a remeterák) nagyszerű visz- szatérés Az aranyecset műfajához, a verses meséhez, ámbár egészen más, mélytengeri kalandokkal, hogy méltó véget érjen a kötet a Medúza messzehangzó •énekével.

CS. NAGY ISTVÁN

384