Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - SZEMLE - Laczkó András: Szabó Lőrinc műhelyében
Szabó Lőrinc-kötet néhány versében ennek dokumentumát látta. Az ebben a könyvben közölt írások megerősítik azt, amit például A barbár tanítvány című vers elmondott, hogy a barátság alapja a tanulás volt. Szabó Lőrinc önéletrajzi jegyzeteiben, vallomásaiban és leveleiben sokszor hivatkozik arra, mennyit tanult úgy, hogy „senki sem tanított”-a. Érthető, hogy amikor Babits olyasminek a megtanulásában segítette, amit nem iskolai stúdiumokon lehet elsajátítani, csodálatot ébresztett ifjabb pályatársában. Pedig önképzőköri tagként — amint a rádió Babits-emlékestjén (1941) elmondta — „nevetett” versein. Idézek az em- lék^analizálásból, mert ennek irodalomtörténeti hatás vonatkozásában nagy jelentőséget tulajdonítok: „...tudom, hogy a csodálkozás nevetett bennem. A csodálkozás, a tetszés, hogy ilyen jó, érdekes és természetes verseket is lehet írni . . . Közönséges dolgokról. Az iskolás és többnyire balladás témák kissé unt és poros eszményi tárházába betört az élet, és groteszkül hatott a természetesség. S éppoly groteszkül az eredeti egyéniség és a tökéletes verszene. Az akadémikus költészet, Arany gyöngébb utódainak irodalma ... valami érdektelen szentség volt szememben, s jött Babits s vele valami érdekes szentségtelenség.” (55. o.) Miért jelentős ez a hatás? A tagadás és folytonosság és Aranytól való indíttatás okán, s még azért is, mert ezek az elvek kitapinthatóan jelentkeztek Szabó Lőrinc esztétikai nézeteiben. Abban, hogy a világ „leglégiesebb” dolgait szeretné mate- rializálni, s abban, hogy a valóságot újra és újra megkísérelte áthevíteni egy ideával. Kapcsolatuk jellemzésére Szabó Lőrinc egyik írásában a „társ” szót használta. Mondván, „abban a magasságban”, ahová Babits jutott, csak „társak vannak”, kik egymás számára „világító és termékenyítő sugárzások”. így kell olvasni Kardos Lászlóhoz, Kodolányi Jánoshoz, Várkonyi Nándorhoz és a többi írótárshoz szóló leveleit. A könyvben több dokumentum bizonyítja, hogy „társ”-i viszony nemcsak költők és írók között lehetséges, hanem irodalom iránt érdeklődő emberek és alkotók relációjában is. Dr. Baumgartner Sándor és a családja azzal, hogy 1946-tól több nyárra meghívták a Somogy megyei Igalba a költőt, irodalomtörténeti tettet hajtottak végre; segítették a Tücsökzene írását. A hozzájuk írt több tucat levél megvilágítja, hogy valóban partnerek, szellemi ,,társ”- ak voltak, akikhez lehetett írni a műfordítás és irodalomelmélet kérdéseiről egyaránt. (Hiányok) A könyv összeállítója ugyan elmondta, hogy a [ ... 1 jel alkalma-1 zására felsorolások és félreérthető megjegyzések elhagyásánál került sor, de van több levélrészlet (Várkonyihoz, Kodolányihoz szólók), amelyeknél értelemzavaró a hiány, megtöri a gondolatmenetet. Meg kellett volna fontolni a válogatónak, mennyire célszerű félmondatok közlése. E látszólag formai kifogás mellett nagyon hiányolom a kötetből Szabó Lőrinc Bárdost Németh Jánoshoz írt leveleit. Az Életünk 1963-as évfolyamában megjelent levelek közül az egyik Németh Lászlóval közös szereplés emléke, s fontosnak tartom még Szabó Károly szombathelyi vak költő könyvének bevezető írását, mert a tehetség istápolásának bizonyítéka, s azt is ahogyan a vasi székhely szellemi életéről vélekedik. Továbbá, ha máshol nem, a gazdag jegyzetanyagban helyet kellett volna szorítani Vas István által idézett mondatoknak, amelyek Szabó Lőrinc műfordítói elveihez jelentenek adalékot; a fordítás szabadságáról, nem filológusi voltáról beszélt (Az ismeretlen isten. 615.). (Gazdag anyag) Mennyiségre tekintélyes, és a kutatás, a Szabó Lőrinc-i költészet értése szempontjából hiánypótló kötetet állított össze Kabdebó Lóránt. Örvendve írhatjuk, hogy újabb és bő forrás nyílott ezáltal a költői életmű értelmezéséhez és magyarázatához. LACZKÓ ANDRÁS 381
