Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - SZEMLE - Laczkó András: Szabó Lőrinc műhelyében

halmozások, felsorolások jelzik a „belső háborgást”. E summázott értékeléssel egyetértek, de nem tudjuk meg így, hogy mi váltotta ki a háborgást, mi okozta az izgalmat, ami éppen ebben a formában csapódott le? Ezekre Szabó Lőrinctől kapunk választ. Tavaszi délelőtt kilenc órakor a Körút egyik villamosmegállójánál döcögött öt szénásszekér. S mit idéztek föl? A gyermekkort, a távolba vágyás izgalmát, a szatmári rétek hullámzását. Ennyi minimális ismeret szükséges, hogy a forma lényegét megértsük, hiszen Szabó Lőrinc arról ír, hogy a „rétek muzsikájából” lehet a költőnek is megérteni a ..szimultánizmust” és a szabad vers formai elemeit. A természeti jelenségek különállása és összhangja, a rész és egész harmonikus és szabálytalan, s így tökéletes összképét mutatja meg. Ez a versbeli kettősség oka. Cikkében úgy szól erről a költő, hogy megmutatja az ellentmondást; egyszerre szerette a várost és a természetet, s gyűlölte is egyiket a másikért. Természetesen tudom — cikkeiben, leveleiben Szabó Lőrinc is sokszor leírta —, hogy a „versek önmagukért beszélnek”, de mégis, a költő tudja, analizálhatja legjobban költeményeiben milyen hangulatok, élményszálak fonódtak össze. A Különbéke című kötet hat darabjának magyarázata volt Versek a havasról rádióelőadása. Megvilágítja, hogy a versek hátterében Shakespeare Athéni Timon-jának fordítása, Gilgames-eposz olvasása, s egy öreg erdészházi „indiánélet” volt. Ezt tudva válik érthetővé például az Eső a havason című vers leíró és hangulati rétege; az erdészház rozogasága és a nem haladó fordítói munka lelki hatása.

(Műfordításról) Egyik vallomásában arról beszélt, hogy „első” irodalmi műve a Fitzgerald-féle Omar Khajjam fordítása volt. Műfordítói elvei — a könyv számos írása tanúsítja — állandóan változtak. Kezdetben — írta egyik emlékezésében — uralkodni kívánt a formán, hogy minél hívebben és teljesebben tudja kifejezni idegen költők gondolatait. Lázár Júliához 1920 novemberében azt írta Shakespeare-szonettjeinek fordításáról, hogy rendkívül „büszke” rájuk, és mindegyik „végérvényes” alakban van. Miért hivatkozom e levélrészletre (amikor későbbi keltezésűekből arról értesülünk, hogy újra dolgozik a szonettfordításon)? Mert egyik első dokumentuma a műfordítói elveknek, pontosabban ez az induló nézet. Néhány évvel később Móriczcal és Mikessel folytatott beszélgetéskor eszmélt arra, hogy a formán való „uralkodás”, a kimért formahűség nemcsak erény, hanem hátrány is lehet. „Én nem tudom, mit becsülnek úgy azokon a szonetteken, egyik olyan, mint a másik. Amikor húszat megcsinált, úgy benne volt a formában, hogy végigrohant a többin. Nem is lehet őket elolvasni.” — mondta Mikes (60. o.). S ez a néhány mondat „rendkívüli hatással” volt, írta a költő, a műfordítói elvek fejlődésére és az önkritikusságra. Mi változott meg? A levelek tanúsága szerint az, hogy feladja a formahűség mindenáron való alkalmazását; szabadabban bánik a versmértékkel,, jobban figyel a szóhangulatokra. A változásban — átolvasva a leveleket — szerepet kell tulajdonítanunk Várkonyi Nándornak, a nemrég elhunyt kitűnő pécsi irodalomtörténésznek, aki a húszas évek második felében többször írt Szabó Lőrincnek a műfordítás kérdéseiről. Érvei közül a költő többet (pl. a szóhangulat figyelembevételét, a lefordíthatatlan kifejezések helyettesítését) elfogadott. Az érvelések, baráti viták eredménye lett, hogy Szabó Lőrinc az idegen vers (és színdarab) gondolati lényegének minél megfelelőbb visszaadására törekedett munkájában. S ez a fordítások rendszeres felülvizsgálatára, új és újabb „átdolgozásra” késztette (Kardos Lászlóhoz és Kodolányi Jánoshoz címzett leveleiben írt erről).

(Barátságok) Babits és Szabó Lőrinc barátságáról több forrásból tudunk. Basch Lóránt: Mester és tanítvány című írásában (Kortárs, 1966/2.) a barátság érzéseit és kettejük ellentétét Babits oldaláról vizsgálta, és a Föld, erdő. isten

38U