Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - SZEMLE - Z. Szabó László: Kormos István: N. N. bolyongásai
szemle Kormos István: N. N. bolyongásai 'N. N. — nőmén nescio — nevét neon tudom. Merész költő az, aki — miközben folyton-folyvást magáról és csak önmagáról szól — ezt a monogramot választja köteteimül. Igaz, az 1971-ben megjelent Szegény Yorick című — az elsőt huszonnégy év után követő — második kötetében is kesernyés-vidámul-vagányul adta tudtára mindenkinek ■— versolvasókra gondolok —, hogy Yorick-ot bár befedte a sír, az az örök-vidám, szellemi tornákra mindig kész koponya még ép. Még a föld is kiveti, oly eleven. Nem föld alá való. E harmadik kötet —a Mikrokozmosz Füzetekben megjelent — harminchárom verse, Kormos nagy hallgatásait ismerve, gyorsan követte az előzőt. Bátran írhatom: a versolvasók — a verset igazán értők — nagy gyönyörűségére. Hogy miért ez az öröm? Bizonyítására legigazabb érv a kötet. Végig kell olvasni, és minden különösebb magyarázat nélkül átzuhogtatni önmagunkon úgy, miként a Kormos-vers valóságos és képzelt folyói, magarái, déli tengerei átzuhognak s fci-kicsapnak a költeményeklből. Persze elő lelhet sorolni az érvek más fajtáit is. Emlegetni a kormosi líra sajátságosán jellemző vonásait. Ám minden körülírás csak részigazságokhoz juttat. Költészetének alapja, igazi kútfője, forrása a legeslegősibből, a megfogha- tatlaníból táplálkozik, ami azonlban a népiből, annak világálból fakadván föl, megfoghatatlansága dacára is valóságos: csak éppen másként látott, a lélek legmélyebb rétegeiből tör föl. Elegendő ennek bizonyítására a már-már közhelynek tűnő gyermekkori lét egy epizódját idézni, amikor a kétévesen porban csücsülő Kormos István „ismeretlen nyelvű mondókéinak gajdolására” még a tehéncsorda is kitért útjá- ból, mintha mágikus varázsát sejtette volna. Később költőként sem tagadta meg önmagát. A legtermészetesebbnek tartotta és tartja a vers mágikus erejét. A gyermekkori képességek költői tudatosságát hirdeti: „De semmi vész gyermekeim sajnálnotok fölösleges világot varázsolok amikor alkarom” — hirdeti a Nakonxipánban hull a hó című versében. És ez a varázslás az igazi lényege költészetének. Mostani kötetében is a mágia, a mese, az álom és a valóság különös együttes jelentkezése történik. Ezt szokták vizsgálói — értői is — népi szürrealizmusként vagy naiv realizmusként emlegetni. S miközben emlegetik, nyilván forrásait is keresgélik. Pedig ennek tudományos apparátussal történő kutatgatása felesleges. Nincs különösebb titka, évszázadokba 370
