Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok
PAP GABOR Dési Huber Istvánról -emlékkiállítása ürügyén Értékes hagyományait folytatja a szombathelyi Savaria Múzeum, amikor ez év nyarán Dési Huber Istvánnak, a nyolcvan évvel ezelőtt született nagy proletárfestőnek rendezett emlékkiállítást falai között. A tavalyi év nagyszabású Derko- vits-emléfckiállítása Után a szakma és az érdeklődő „laikus” nagyközönség némi okkal tarthatott tőle, hogy az ott látott színvonalat — hazai szocialista festészetünkben máig felül nem múlt szint ez! — nehéz lesz bármely más életmű bemutatásával tartani, vagy akár csak megközelíteni. A legnagyobb dicséret, amelyet az idei Dési Huber-ikiállításról elmondhatunk, az, hogy méltó folytatója volt a Derkovitscsal elindult, szocialista festészeti-szobrászati életművek bemutatását vállaló hagyománynak. A kiállítás rendezője, dr. Bándi Gáborné, igen jó érzékkel és dicséretes ökonómiával válogatta össze a művész özvegyének, valamint a különböző köz- gyűjteményeknek tulajdonában lévő gazdag anyagból a bemutatásra kerülő műveket. Szemmel láthatólag elsősorban didaktikus szempontok vezették a rendezés során, amit ez esetben nemcsak a közművelődés aktuális célkitűzései indokoltak, hanem maga az életmű is sugalmazhatott, amelynek, mint ismeretes, a festményekkel egyenrangú komponensei a művész kritikai, művészetpedagógiai, illetve népművelési témájú írásai. Ügy is mondhatnánk, .a rendezés jóvoltából folyamatosan táguló körökben bontakozott ki a tárlatlátogató szeme előtt Dési Huber István imponálóan sokoldalú munkássága. A művészetpedagógiai tevékenység alaphangját az 1931-es „Natura-Analízis-Szintézis” című sorozat adta meg. Az annak idején mérsékelt sikert aratott didaktikai kísérlet újra-felfedezése a kiállítás egyik emlékezetes tette. És itt mindjárt meg kell jegyeznünk: az .az érzésünk, hogy a tárlatrendező fogékonyságát e méltatlanul elfeledett látni-tanító sorozat iránt nem csupán népművelői előképzettsége motiválta, hanem esetleg azok a frissebb élményei is, amelyeket a múzeumban folyamatosan bemutatásra kerülő „Természet-Látás-Alko- tás” című, hasonló célzatú kortársi sorozat (Lantos Ferenc munkája) rendezése, illetve a vele kapcsolatos dokumentumanyag feldolgozása során szerzett. Ha ez utóbbi, közismerten jelentős művészetpedagógiai kísérlet szemszögéből vizsgáljuk meg a csaknem félévszázaddal korábbi próbálkozást, mindjárt szembe- szökőbbek lesznek az erényei, egyszersmind plasztikusabban kirajzolódnak —359 képzőművészet
