Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok
szennye rárakódik a tiszta életekre, s az aznapi vigalomért eladja a holnapot — ma megeszi a jövő kenyerét: „TYUHAHÉ, RÓKAPRÉM, MÁS IS KURVA NEMCSAK ÉN, HŰZD! BÁRCSAK EZ AZ ÉJSZAKA MINDÖRÖKKÉ TARTANA, HÚZD!” — üvöltözik a lelkiismeret rokkantjai, feledni akarván, hogy nemcsak a körülmények, hanem ők maguk is hibásak voltak lelki megrokkanásukban; s vigasztalni akarván magukat, hogy az életet úgyse lehet tisztán, értékteremtőén, emelt fővel végigjárni, hiszen „mindenkinek” el kell adnia magát, ha „élni akar”: „Ne ijedj meg a pohártól, te szellemi exkavátor, ex! Iszik így más is, gége se vásik, megmarad a stex!” Döbbenetes hatású ez a rész: maga a ritmus, a szavak, a hangok.is tobzódnak — vonaglanak — dobolnak fülünkben: az eszeveszett, hajnal előtti tombolás táncütemébe ágyazott költői bravúr. Szavalókórus tudná talán egészen visszaadni e rész fergeteges expresszivitását, a ritmusban elrejtett elementáris indulat fékevesztett kavargását. Ez az utolsó rész: az érzelmek és indulatok lefényképezése, a hangok zűrzavarának magnószalagra rögzítése. Látjuk — halljuk — érzékeljük —•, ugyanakkor agyunkkal felfogjuk és kívülállóként elemezzük az orgiát. Szinte a lehetetlent valósítja meg a vers: az összes érzékelési sík szimultán egybe fogását: a vizuális — auditív — emocionális •— és intellektuális elemek egybevetítését, a párhuzamos és sokirányú asszociációs élmény folyamatos ébrentartását. Ezt részben a legkülönfélébb valóságrétegekből vett, a legkülönbözőbb kép- zettartalmú szavak látszólagos összevisszaságban való (de nagyonis tudatos) halmozásával, egymással viszonyba állításával éri el a költő. (Pl.: „fodor a fodron, figura a figura»,hétáfT tülekedik /, kocsi kocsi hátán üzekedik és össze- farol /, és összeragadnak mind a világmárkák, akár a bogár”: e sorok az érték nélküli „értékek” értelmetlen és undorító tülekedését, versengését érzékeltetik; ugyanazon szóelem különböző grammatikai formába állítása pedig azt jelzi, hogy e hamis álérték verseny — bárhány variációja legyen is! — mindig ugyanaz. Leglényege: undorító s visszataszító volta — nem változik. Az ezután következő ünnepélyes megszólítás pedig — amellyel e hamis értékekben tobzódó éjszakához fordul a költő — a groteszkséget csak fokozza: hiszen az ódái magaslat fensége és a mögötte rejtező szenny még visszásabb és irtózóbb érzéseket vált ki bennünk : „ó éj, a romlás nászéjszakája, ó lakodalom, a sátán feketemiséje, te rút.. Majd a hamisságnak, elkoptatottságnak, a hazug látszatra-törekvésnek, a cson- kultságot rejteni-akarásnak iszonyatos áradata következik, a szóhalmozás és „szómontázs” segítségével; a hervadtságot — sorvadtságot — meddőséget és romlottságot sugallva. Azt a fellebbezhetetlen ítéletet érezzük, hogy itt „a halál komornái” ropják táncukat. / „a körmök gyöngyháza, a varasult rosszseb pa- rázsa, / a kármin, a fekete lakk, a kőris-bogárzöld. zománc, / topáz a hervadt ujjon, szuvas ínyen a porcelánfogsor, / korhadt pilléren platina-híd, és izzanak a pudvák, odvak, / a sorvadt mohák, a taplófüleken a rémcinkefüggők, / bagoly-fejű lények kezén a lapokká préselt ganéj..stb./. Minden izzik az önemésztő pusztulás és a ragadozó mámor lázában: „nagy aranybetűk izzanak... a meddőség szikjei, sivatagi lázsömörök, rókagödör-arcok s pórusok, hol a ló356
