Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok

élet- s gondolkodásbeli nyűgeit, s még nem tanulta meg felismerni az emberi élet valós értékeit. — Hamis értékekben, hamis illúziókban keresi „boldogságát”. S így természetesen soha se boldog. Történelmi feltételek, tragikus történelmi sors roncsolta ilyenné az embert.

Olyan korok, amelyekben nem lehet az embernek még viszonylagos szabadsága sem, amelyben nem merhet gondolkodni, s főleg: nem mondhatja ki gondolatait — kiölik belőle a gondolkodni-tudást. Az engedelmeskedő gépezetté vált ember pedig mit akarhat az élettől? Élvezetet, evést-ivást, agytompító mámort — „dicséretet és elismerést”, hogy legalább engedelmeskedni jól tud — ha már alkotóan élni nem képes. Ezért kell a zászlólobogás, a díszsortüzek: ezzel nyugtatja meg magát az ember, hogy lám, milyen jól van minden —• hiszen ünnepelhetjük önmagunkat: szép egyetértésben kivesszük részünket az élet javaiból, ki-ki olyan arányban, amilyenre rablóösztöneiből futja. Az „árva kis csajok” hadd maradjanak a porban, s a miss Európák hadd pompázzanak az élet ragyogó fényeiben.

Döbbenetes ez a haláltánc-kép, az elavult értéknormák, magatartás-formák lútszatvirágzása s pusztulásra érettsége tükröződik benne. Azonban dialektikus ellentétpárját: a vele szembefeszülő, újat-teremtő „ifjú párt” is bele kell építenünk az összképbe. A mi jelenünk még a továbbélő régi s a keletkező új ellentmondásos viszonyait hordozza. Váci Mihály így jelezte ezt Méltó hatalmat cimű versében:

„Azért csupán, mert már nem szolga régen,

— még nem szabad a nép!

Nem szolga már, de még nem szabadult fel urai zsarnok erkölcse alól,

Nem érti: úrrá lennie nem úgy kell, hogy úrtól tanult nótát dalol. ..”

A hétköznapiságban való elmerülésnek, az „élet: lakodalom”-szemléletnek félelmetes hasonító és magábaszívó ereje van mindazok számára, akikben még nem alakult ki a tudatos élet, életépítés igénye. Ezért van nehéz dolguk a szirt- fokon állóknak, a keményeknek és elszántaknak: nemcsak valamiért kell harcba indulniok, hanem naponta kell csatát vívniok azok ellen is, akik tulajdonképpen szeretnék őket a szirtfokról lerántani, hogy őhozzájuk hasonuljanak. Fontos dolgokat tudunk meg A. Grusin szovjet szociológustól9 e „kétfajtaság”, e kétféle életszemlélet feloldhatatlanságára, megoldhatatlan ellentétére vonatkozóan:

„A szellem — a gondolkodás és az érzelmek — terén tökéletesen kifosztott, a maga rabszolgai bénultságát és szegénységét felismerő kispolgár lázadozik t szabad szellem ellen, kiátkozza, mert irigyli, s nem a saját felszabadulását, nem saját szellemének egyenjogúsítását követeli, nem azért harcol, hogy valóban szabad szellemmé válhasson, hanem azért, hogy a szellem szabadsága szűnjön meg mindenki számára, s hogy egy egységes szellemi minimum, standard alakuljon ki".

Sajnos, ma még ez a kispolgári szemlélet virágzik nálunk is. „Átmeneti időszak” — mondjuk. A demokratizmus bővülésével valóban egyre jobban visz- szaszorul majd, egyre kevesebb tere lesz, mert a szabadabbá, felelősségvállalóvá s bátrabbá váló emberek egyre kevésbé hajlandók alávetni magukat uralmának. Szerencsére. De még így is vigyáznunk kell: nehogy túl sokakat mérgezzen meg, s tartson hatalmában, mert akkor az egészséges életcsírák nem tudnak felnövekedni, nem tudnak utat törni a gaz vad burjánzásában.

350