Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok

dás igénye sem született meg sokakban. Pszichológiai közműveletlenségünk buktatóit nem látjuk..Pedig ,,ha az esetlegességre hagyatkozunk”, akkor hiába minden, akkor: „Szabályozzuk a természetet, s felfal szabályozatlan természetünk” (Váci: Azóta).

Az „ifjú pár”, a „kova-fokon” állva, „a világ kirakatában”, létével, büszke kiállásával, jóra-esküvésével, a tisztaságra-szövetkezésével tulajdonképpen ezt akarja s hirdeti: Belső és külső világunkban egyaránt rendet kell tennünk végre!

Itt ismét meg kell állnunk egy pillanatra, és ellenőrizni önmagunkat. Honnan vesszük a bátorságot, hogy néhány soros költői közlést ilyen hosszas szociológiai fejtegetéssel állítjuk párhuzamba? Hogy egyetlen költői kép hátteréből a tapasztalati és gondolati anyagnak ilyen bonyolult összefüggéseit bontsuk ki? Hogy a költői üzenetet ilyen módon is értelmezni próbáljuk?

Csak egy válaszunk lehet: a vers képi hátterében kibontakozó világkép egysége, amelyre elsősorban a képek anyagából: a szókiválasztás, a logikai kapcsolódások mikéntjéből következtethettünk. Hiszen az írásmű — mint Mártinké András írja7 — „a tartalom szolgálatában organizált, szervezett nyelv”, amelynek megvannak az „anyagi-fizikai”, s ugyanakkor a „lelki, értelmi, szellemi komponensei is”. Tehát egy olyan alkotást, amely a „világegészt” kívánja szemhatárába befogni, s annak mozzanatait rendezi szemléleti egységbe, csak az érthet meg igazán, aki maga is a „világegész” összefüggéseiben gondolkodik, s kísérletet tesz a valóság tapasztalati anyagának egységbe-rendezésére. Aki ezt elvégzi: az képes a költői mü mozzanatait a valóság-mozzanatokkal azonosítani; s e mozzanatok alapján a műegészet — illetve valóság-egészet — értelmezni. Meg tudja fejteni a műalkotásnak azt a „nyelvi-gondolati-pszichi- kai-fiziológiai többletét” (Martinkó András kifejezése), amit az „átlagosan”, önállótlanul gondolkodó ember nem ért, hiszen gondolkodási sémáiba e többletet nem képes beilleszteni.

Ha minden egyes versrészlet, minden egyes formai mozzanat (hangtani, grammatikai, ritmusbeli, képi és szerkezetbeli) maradéktalanul illeszkedik a logikai síkon összerakott vers-egészbe: akkor helyesen értelmeztük a verset, s eljutottunk a költői üzenet teljes és pontos felfejtéséig. Ezért kell a legapróbb nyelvi elemekre is felfigyelnünk, s azok funkció-értékét vizsgálnunk, nehogy a képek, a hangzás, a ritmus esetleg éppen cáfolja azt, amit fáradságos logikai munkával — úgy véljük, helyesen — sikerült megfejtenünk.

Ellenőrizzük tehát, helyesen értelmeztük-e a vers ez utóbbi részletét:

„Ö, nekünk igazi násznagy a tenger, a tenger viola távolból nászajándékokat hömbölygető, babapólyákat, csipkés patyolathengereket, hogy méltassa a térben mérhetetlen sóvárgásunkat, s a törvényt, amit immár a tiltakozók is tisztelni kénytelenek, mert megtépi őket a só, megsebzi őket a fény, hát valami történik mégis...”

Lágyan ringatok az első sorok, ritmikai hullámzásuk is mintha a tenger lassú himbáló mozgását kísérné — idézné. Az ajakkerekítéses hosszú-rövid magánhangzók váltakozása, a zöngés mássalhangzók rejtett zeneisége a hajnali végte- lenbe-tárulkozást, a hullámok szerelmét érzékien varázsolja elénk. A hömböly- C'Actt „babapólyák”, „a csipkés patyolathengerek”: a „viola távolból” a jövő