Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kuntár Lajos: Milliós betűseregek élén

— Gondoltad-e, hogy valaha országgyűlési képviselő leszel?

— A szakszervezeti funkcióimat is érdemeimen felülieknek tartottam. Az, hogy én valamikor országgyűlési képviselő leszek, soha, de soha eszembe sem jutott. A hat elemivel, ilyen megtiszteltetésre gondolni sem mertem volna. Mikor 1963-ban az ÉDÁSZ kultúrtermében képviselőnek ajánlottak, majd meg is választottak, akkor értettem meg igazán a néphatalom lényegét.

— A szakszervezeti munkám során gyakran voltam Budapesten. Szabad időmben fáradhatatlanul jártam az utcákat, gyönyörködtem az épülő-szépülő fővárosunkban. Kétszer-háromszor eljutottam a Parlamenthez is. Egyszer körül is sétáltam, de küszöbét csak képviselőként léptem át. A vasi csoporttal mentem fel a lépcsőkön. Hogy milyen érzés volt? Őszintén megmondom: a szívem a torkomban vert, olyan áhítat fogott el, mintha templomban lennék. Ha a ruhatárban és a hatodik sor egyik padján nem lett volna kiírva a nevem, talán el sem hittem volna, hogy nem álmodom, valóság az, hogy én, az egyszerű nyomdász, itt lehetek.

— Mikor szólaltál fel először?

— Mindjárt az első ülésszakon. A kenyérrel való takarékosságot tettem szóvá. Elmondtam közvetlen tapasztalataimat, hogy mennyi kenyér megy veszendőbe szennyeződés folytán, azért, mert nem csomagolják papírba. Az akkori belkereskedelmi miniszter arra hivatkozott, hogy nekem mint nyomdásznak, különösen tudnom kell, hogy milyen nagy a papírhiány, ami miatt csupaszon adják a boltokban a kenyeret. Nem fogadtam el az indokot, s újra hangsúlyoztam, hogy a kenyér és a papír értéke nincs arányban. Nagyon boldog voltam, amikor kormányrendelet mondta ki, hogy csomagolatlanul nem szabad kenyeret kiszolgálni.

A tizenkét év alatt hatszor kért szót, háromszor vett részt az interpellációkban.

A közéleti szereplésről visszakanyarodunk a kétkezi munkára, a gépszedés mennyiségi és minőségi javulására, amelyben Fegyveres Istvánnak jelentős szerepe volt. Szabódik, nem akar erről beszélni, de amikor egyenesen neki szegezem a kérdést:

— Hogyan történt az országos szedői verseny? — elmosolyodik, és megadja magát.

— Engem a szedés soha nem fáraszt. Inkább szórakoztat, felfrissít, mert a szöveg betűit nem mechanikusan, hanem értelemszerűen sorakoztatom. Az újsághírek, a külpolitikai események, a sport, sőt még az apróhirdetések is rendkívül érdekesek. Nagyon érdekeltek, a megismerés vágya hajtott, s bizony gyorsan mozdultak ujjaim a billentyűkön. Teljesítményem állandóan emelkedett, s a megindult munkaversenyek során hamarosan sztahanovista és többszörös élmunkás lettem. Az ország legjobb gépszedői között tartottak számon, így amikor 1951-ben 2 napos országos szedőversenyt rendeztek Budapesten, a tíz versenyző közé én is meghívást kaptam. Rákosi Mátyás egyik művének kéziratát kellett szednem. A rádió helyszíni közvetítést adott, s állandóan közölte a verseny állását. Nagy volt Szombathelyen az öröm, amikor a második napon délben bemondták, hogy harmadik helyen állok. Sajnos, a délután következő szöveg elég nehéznek bizonyult, így a hátralévő órákban visszaestem. Végül mennyiségben a tizedik, minőségben pedig a hetedik helyezést értem el.

Fegyveres István nevét a munkája után Ismerték meg és kezdték tisztelni Szombathelyen, a megyében és az országban. 'Versenyzőkedve állandóan a ma334