Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kuntár Lajos: Milliós betűseregek élén

mokrata, 1945. június 1-től a kommunista párt tagja. Tulajdonosa a Tanácsköztársaságért Érdeméremnek. Hatvanöt éves korában, 1965-ben ment nyugdíjba.

Elsőnek a történelemváltó napok és események, 1945 emlékeiről faggatom, arról, hogyan maradhatott Szombathelyen — képletesen mondva —, hogyan „ment át rajta” a front.

—• Nyilvántartóként teljesítettem katonai szolgálatot a hadkiegészítő parancsnokságon. A város kiürítésekor a parancsnokság Ausztriába vonult. Én nem jelentem meg a gyülekező helyen. Itthon maradtam. Családom a front elől a közeli Ferdinánd majorba menekült. Március 28-án én is utánuk bicikliztem, de csak egy éjszakára maradtam itt. Másnap újra fel a biciklire, és vissza a Gábor Áron utcai lakásunkra. Útközben egymás után robogtak el mellettem a szovjet harci járművek. Az egyik megállt, a tiszt a Rohonc felé vezető utat tudakolta. Mutogattam és mondtam az irányt, de nem értett meg. Kinyitotta az ajtót, és szinte beemelt a kocsiba. Mikor már átvezettem az oszlopot a városon, szerettem volna leszállni, de vittek. Csak Toronyban tettek ki. Innen gyalog kellett hazajönnöm. Az út nem volt izgalommentes, de tulajdonképpen ennyi a közvetlen „frontélményem”. Négy-öt nap múlva a családom is hazatért. Mint magánembert és családapát így ért a felszabadulás.

Az utolsó mondat természetessé teszi a következő kérdést:

— És mint szervezett munkást?

— A Vasvármegye tulajdonosai, az elég kiterjedt Lingauer család, a front ideérkezése előtt elhagyták Szombathelyt. Én április 1-én kerestem fel először a nyomdát. Unger Károlyt, Fegyveres Istvánt, és még néhány kollégát találtam benn. Aztán jöttek a többiek. Nem volt se villany, se víz, se gáz. Az utolsó bombatámadáskor a szedő- és a nyomógépek erősen beporosodtak. Ezek megtisztításához kezdtünk először, majd az udvaron éktelenkedő bombatölcséreket telítettük. Közben az élet lassan visszatért a városba. A szovjet városparancsnok, a megszervezett politikai pártok, a működésbe kezdő hatóságok szervezték és irányították a romok eltakarítását, a valóságban és a lelkekben egyaránt. Ez utóbbihoz nélkülözhetetlenné vált a sajtó ereje. Nyomdánk a kommunista párt közvetlen irányítása alá került, s felvette a Szabad Vasmegye nevet. Az április 9-én először megjelent újság is ezt a nevet kapta.

— Villany, gáz nélkül, papírhiánnyal küzdöttetek, hogyan sikerült mégis előállítani az első nyomdatermékeket?

— Mi nyomdászok, mint szervezett munkások, mindig keményen harcoltunk a társadalmi igazságtalanságok megszüntetéséért. Amikor felvirradt a szabadság hajnala, természetes, hogy nem ismertünk semmilyen akadályt. Nem volt gáz, kézzel szedtük a szöveget, az áramot is saját erőnkkel pótoltuk. Az első termékeket így nyomtattuk. Aztán le kellett még egy nehézséget is küzdenünk. Csak rotációs papír maradt a nyomdában. Mivel a nyomást flakk-gépen kellett elvégezni, a hengerpapírt feldaraboltuk. De pár nap múlva elfogyott az is. A szovjet városparancsnok segített rajtunk. Volt idő, amikor csak krepp papírt kaptunk. A fennmaradt példányok mutatják, hogy erre is kinyomtuk a lapot.

— Hogyan folytatódott a munka azután?

— Lingauer Albin bizalmi emberét, Arany Károlyt egy hónap múlva eltávolították a nyomdából. Előbb Paukovics Lajos, majd Salamon István, s 1947 augusztusától egy darabig én lettem a nyomda vezetője.

Mértéktartással, indulatmentesen és. szerényen beszél múltjáról, nyomdász

329