Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kuntár Lajos: Milliós betűseregek élén
KUNTÁR LAJOS Mill iós betűseregek élén O A tegnap, történelem A nyár szinte észrevétlenül siklik át az őszbe. A nappalok még enyhék ugyan, de a Tanácsköztársaság-liget, a Jókai-park és a Csónakázótavat övező sétányok fáiról dércsípetten hullanak a meg sem sárgult levelek. A nap sugarai még kellemesen simogatnának, ha el nem nyelnék őket az írottkőn szélesen átúszó és egymást váltva ránktelepülő szürkés felhők. Borult az ég, érződik, hogy vége a nyárnak. A fecskék is jelzik az ősz érkezését. Nem repesztik az ég kárpitját, nem röpdösnek a Csónakázótó felett, pedig nyáron szerettek a magasba szállni, aztán hirtelen lecsapni a kéklő vízre, megnézni, egy kicsit megmártani magukat benne, vagy szomjukat oltani vele. Most egyiket sem teszik. Ülnek töbtjsorosan a villanyoszlopok között, távolból szemlélik a szelíden fodrozó, a nemrég még oly kedves és annyi örömet adó vizet. Költözni készülnek. Szombathelynek ez a része, a pihenést és a szórakozást egyaránt szolgáló Csónakázótó és környéke a lakosság áldozatkészségéből, társadalmi összefogással jött létre, sokunk munkája van benne, talán ezért is oly kedves. Gyakran találkozom itt ismerősökkel, régen látott barátokkal. Hegedűs Gyula nyugdíjas nyomdászt a vállaira nehezedő háromnegyed évszázad egy kicsit meghajlította. Egy időben az SZSE kitűnő hátvédje, mozgása ma is fiatalos, arca piros, látszik rajta, hogy jó egészségnek örvend. Örülünk egymásnak, szót szóba öltünk, és észre sem vesszük, hogy már fenn vagyunk a Fel- szabadulási Emlékműnél. Aki sokat akar megmutatni vendégeinek Szombathelyből, az ide igyekszik. A borult őszi napon is belátni az egész várost. Hegedűs Gyulával sokszor szemléltük az elénk táruló látványt, most mégis egymás szavába kapva mutogatjuk a felénk integető épületeket, az új városrészeket. — Gyakran járok erre — töri meg egy idő után a csendet barátom. Hetvenöt évesen már sokat néz hátra az ember. Idézi a gyermekkor emlékeit, keresi azok színhelyeit. Én már egész eddigi életemet, fontosabb cselekedeteimet is vizsgálom. Mit és hogyan tettem. Most már azt is meg tudom állapítani, hogy mit csináltam jól és mit kellett volna másképpen. A számvetés komoly dolog... Régóta készülök Hegedűs Gyulával egy kis múltidézésre. Úgy irányítom hát lépteinket, hogy a valamikori gidres-gödrös, bozótos helyekhez kötődő gyermekkori játszások, szánkózások és csúszkálások említése és a mostani szépség ecsetelése közben a Tóvendéglőhöz érjünk. Üdvözöljük Rumi Rajki István kőszobrait, aztán betérünk a vendéglőbe. Behúzódunk egy sarokasztalhoz, s szomjunkat hamarosan eloltva, tudatosan bontogatom a harmincéves emlékbugyrokat. Hegedűs Gyula apja példája nyomán lett nyomdász. 1920-tól a szociálde328
