Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember
falun barátokra ez az apátián, pesti kisgyerek. Megértem én, de ezt az esti biciklizést akkor sem szeretem. Ne féltsen engem, nagymama! Hanem mégis jól éreztem én, hogy ebből baj lesz. Ö ment elöl, hirtelen fékezett, az lett a vége, hogy az utána biciklizők nem tudtak hirtelen megállni és összeborultak. Kitörött egy csomó küllő a hátsó kerékből. Na látod, ezért mondtam, hogy vigyázz. Hallgatott. Nagyon resteilte a dolgot. Mielőtt elutazott volna, küllőket rakatott a kerékbe. A zsebpénzéből akarta kifizetni, de ezt mégsem engedhettem. Fölszerelte a dróthálót is Viziék felől, hogy a csirkék ne tudjanak kimenni az utcára. Utána, pedig mondtam, hogy ne fogjon hozzá, nehéz az még neki, kivagdosta baltával az orgonabokrokat, mert beárnyékolták a szőlőt. Szegénykémnek jól megdagadt a csuklója. Nem baj, nagymama. így erősödik. Utólag jöttem rá, vén szamár, hogy mért virtuskodik annyit. A munkának mindig a nehezét szerette, még kapált is. Mert ősszel faipari technikumba megy, és azt szeretné, ha erősödne a keze. Iskola előtt még egy hónapot dolgozni akar az anyjáék gyárában is. Az utolsó napon kukoricát főztem az ebéd mellé. Hozzál be kisfiam vagy 10 szép csövet. Hogyan tudjam meg, hogy melyik a jó? Megtapogatod. Ha teli a cső, egy kicsit lefosztod róla a csuhát, és benyomod a körmöddel a szemet. Amelyikből spriccel a tej, azt hagyod. Amelyik jó puha még, de már nem any- nyira tejes, törd le héjastól, aztán gyújtsál be a katlanba. Elég ügyesen gazdálkodott. Jól kiraktuk a hast, még mindig maradt négy cső. Hogy azt ő elvinné a komáknak. Délután fürödni mennek. Hadd vigyen már ő is valamit. Vigyed, gyerekem. Csak egyet kérek tőled nagyon szépen. Vágasd le azt a nagy, csúnya loboncodat! Hányszor kértelek. Ne utazz ilyen fejjel vissza. Meglásd, megörül anyád is. Adok a borbélyra pénzt. Láttam, csak azért fogad szót, mert nem akar megbántani az utolsó napon. De a pénzt nem vette el. Ilyen önérzetes. Csak aztán vigyázzatok magatokra a fürdésnél! Kinevetett! Hanem búcsúzóul majdnem bajt csinált a Kisgyuri. Kint üldögélt a vécén, nyitott ajtó mellett, mert nem szeretett sötétben lenni, amikor zajt hallott. Elmondtam neki aznap, hogy valaki lopja a zöldbabot, bár ne mondtam volna. Szalad be lihegve a zseblámpáért. Nagymama, tessék kijönni! Miért? Ne tessék kérdezni, jöjjön azonnal. Dehogy megyek én ebben a sötétben. De tessék csak jönni, ha mondom! Éppen most lopják a zöldbabot. És már futott is vissza. Mégis kibotorkáltam. Bosszantott a dolog. Nagyon szép a Juliska-babom. Mertem is szedni belőle, nem is. Arra tartogattam, hogy legyen, ha megjönnek a gyerekeim. Levesnek, főzeléknek is jó, de legjobban fejtett babnak kedvelik a családok. Ugyan, ki éhezett rá? Faluhelyen csak annak nincs Juliska babja, aki rest elvetni. De aki rest arra a néhány kapavágásra, az lopni se legyen fürge. A kisgyerek kidugta a zseblámpát a hátsó kerítés fölött, és hirtelen íöl- gyújtotta. Nem mentem egészen oda. Álltam az udvaron, és vártam, hogy mi lesz. Hát az lett, hogy nem lett semmi. Gyuri nem látott senkit, pedig megesküdött rá, hogy pontosan olyan ütemes zajt hallott, mint amikor valaki szaporán tép valami zöldet. És pontosan ott, ahol egy hete valaki megszddte a babot. A kukorica szélében. Még hallgatóztunk egy kis ideig, akkor, néhány perccel a rávilágítás után, valaki lélekszakadva, mint akit nagyon kergetnek, bemenekült a kukoricásba. Hát ez mi volt? Kérdezte az unokám. Semmi nem volt, mondtam. Rosszul hallottad. 313
