Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 4. szám - Farkas Imre: Háromszor kell az ember
FARKAS IMRE Háromszor kell az ember Április Ügy esett, hogy a telet a kisebbik lányomnál töltöttem. Jöjjön, édesanyám, könnyebb lesz magának is, nekünk is! Nem kell a fűtéssel vergődnie. Cipelni a szenesvödröt. Húzni-vonni azokat a nehéz, fagyott szárkévéket kúptól kemencéig. Megeshet, hogy ki sem engedi a házból a hó. Mert néha akkora fúvások vannak felénk, hogy még a ló is beledől. Ne adja az isten, hogy orvos kelljen ilyenkor! Ki ápolná, hiszen még az sincs, aki egy pohár vizet adjon? Mi is nyugadtabbak vagyunk, ha jó helyen tudjuk. Addig-addig terelgetett az egyik is, másik is, míg beletörődtem. Aztán meg alig vártam, hogy kitavaszodjon. Mert hiába képzeltük el akármilyen szépen, hogy jó időben, egészségesen, jólétre térek haza, hiába biztattak a szomszédok is, menjen, Mariska néni, vigyázunk mindenre, csak nem voltam nyugodt. Be találnak törni abba a magányos kis házba. Ott maradt ágyneműm, ruhám, meg a kis élelmem, hiszen csak a váltó fehérneműt hoztam magammal. így aztán, ahogy eljött az április, szinte repültem haza, mert amikor decemberben Pestre elindultunk, és végig azon a hosszú úton egyre csak az járt az eszemben, ugyan haza kerülök-e élve. Megadta a Jóisten, hála neki érte, de meg is gondolom én, még újra kimozdulok. A fiatalabb macska a gangdeszkán ült. Megismert bennünket. Elkezdett szomorúan nyávogni, és jött felénk. Az ajtón is ő szaladt be elsőnek a konyhába, de az öreg macska csak harmadnapra mert belopakodni. Akkor sem dörgölődzött, nézett szemrehányóan. Bocsásd meg, cicám, amiért figyelmetlen voltam! Mert az történt, hogy amikor elindultunk, bezártuk az üres házba. Láttad kimenni? — kérdeztem a fiamtól. Az előbb még ott evett a gangon. Azért csak kalamolj be azzal a söprűvel a sezlon alá! Erre sem jelentkezett, megnyugodtam. Ötödnap- ra szabadította ki Piri a kisszobából, hangja alig volt szegénynek. Bocsásd meg, máskor majd másképp lesz, cicám. Erre aztán elfogadta a tejet. Hanem a baj egészen máshonnan ért, mint vártam. Induláskor elkövettük azt a hibát, hogy két zsák morzsolt kukoricát beállítottunk a konyhába. Ott csak nem fér hozzá a rossz szándék. Ahogy nyitjuk az ajtót, erős szag csap meg. Megyek egyenest a zsákokhoz, persze, hogy rátaláltak az egerek. A kukorica szétfolyt a kövön, de ami a nagyobb baj, a falban akkora járatok, hogy a macska is beférne. A kamrába még csúnyább kép fogad. Tele egérlyukkal az egész. Még a közepén is jönnek fel a fúrások. Annyi kikotort földre leltünk, hogy a talicskával többször is fordulni kellett, mire kitakarítottuk. Hát így van. Még a ház is belebetegszik, ha magára hagyják. Alig megébredtünk másnap, jön Piros, akihez a 14 tyúkot megőrzésre adtam, hogy hozzuk őket máris. Három is elkotlott közülük, és az egyik fészekalj kelni akar. Meg hogy két tyúk elhullott a télen. Elhullott, elhullott. Nem okollak én. Eleséget kaptál, a tojáshaszonért vállaltad, hogy meglesznek a te tyúkjaiddal. .. Nem kértem én felelj értük! No jó, nem is azért sürgeti ő, csak mert nem ér rá lesni, amikor kel a csirke, és fél, hogy a kotló agyontapossa. 303
