Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - Becht Rezső: Őszi betakarítás (elbeszélés)
nyékké folyik szét, majd láthatatlanná válik. Csak néhány felszálló buborék marad utána. És amikor az ősz koponya végre újra felbukik, akkor a sóvár szemek már ismét rendületlenül felfelé tekintenek, a hajó fedélzete felé, a pénzdarab pedig a kenu sarkába hull a többi mellé. Arcizma sem rándul, ha a „pénzdarab” csak nadrággomb, melyet valamelyik jólelkű európai hozatott fel vele a tenger torkából. * A singapore-i búvár immár több mint ötven év óta kísérőm. Jelképpé lett. Ö az Ember, aki lélek vésztőjén kering a mélységek felett, és a magasba bámul. Az Ember, aki a nagy lábujjával lapátolja az élet hullámait, hogy el ne süllyedjen, és tenyerével evez, hogy az élet napos oldalára kerüljön, ahol csillogó arany hull alá a magasságból, ami után ész nélkül belevetheti magát a veszedelmekbe, s amely vélt arany nem egyszer hitvány nadrággombbá változik, „For gentlemen”, holott neki még csak nadrágja sincsen. A művészet mint tükör Ha a rút ember elé folyton tükröt tartanak, akkor a keresűségtől még rútabb lesz. Vannak olyan művészi irányzatok, amelyek még egy lépéssel továbbmennek, és olyan tükröt tartanak elénk, mely az embernek csupán rút vonásait tükrözi, és ezeket színben és torz vonalakban még kegyetlenül ki is hangsúlyozza. Kérdés: — Abban áll-e a művészetek feladata, hogy az embereket felemelje, maguk fölé magasítsa, őket a nemes szépség derűjével töltse el és törekvéseiknek tiszta célt mutasson, az anyákat az eszmény felmutatásával szép gyermekek szülésében segítse, az igazságosság megvalósulását szolgálja, — vagy abban, hogy az embereket lelki egyensúlyukban megingassa, művészi ítéletükben bizonytalanná tegye, és az emberi lét egyik legszebb ajándékát kínzó találgatássá változtassa!? Az élet kelyhe „Mindenkinek ki kell innia sajátmagát, mint egy kelyhet” — írta Christian Morgenstern. Mármost ki a szerencsésebb? Az, aki egész életében keserű italt nyelt és csak az utolsó korttyal jutott el a kehely fenekére szállt cukor édességéhez, vagy aki egész életében édes mézitalt szürcsölt, de az utolsó korttyal kénytelen a keserű üledéket egyben lenyelni. Gondolatforgácsok Lelke olyan lágy volt, hogy minden nemes, jóságos, önzetlen és igazságos ember előtt térdre tudott volna borulni. De erre ritkán volt ’alkalma. Az a felemelő tudat éltette, hogy a földkerekség 3,7 milliárdnyi hülyéje közt ő az egyetlen értelmes lény. 206
